Környezetvédelmi központtal gazdagodott Ímely



A 21. század igényeinek megfelelő, korszerű environmentális központ kezdte meg működését Ímelyen. A Kis utcában álló öreg kúriát közel 250 ezer euró állami támogatásból építették át, a beruházáshoz a község 13 ezer euró önrésszel járult hozzá. A komplexum környezetvédelmi szemináriumoknak, workshopoknak és különböző közösségi rendezvényeknek ad helyet.

A klímaváltozás kihívásaira válaszul létrejött új központ egyedülálló kezdeményezés, amely az alkalmazkodási stratégiák és a fenntarthatóság előmozdítását tűzte ki célul. „A központ tevékenységének középpontjában az éghajlatváltozás regionális és helyi szintű hatásainak hosszútávú csökkentése, valamint a természeti katasztrófák megelőzésére irányuló intézkedések ismertetése áll” – tájékoztatta lapunkat Gabriela Garamszegiová, a projekt vezetője. A központ területén esőgátakat és bioretenciós tavakat alakítottak ki, ezeket a mesterséges vízgyűjtő területeket kifejezetten arra terveztek, hogy segítsenek a csapadékvíz kezelésében és tisztításában, elősegítve a víz lassú átszivárgását a talajba, csökkentve az árvíz kockázatát. „Önkormányzatunk mindenki számára elérhetővé szeretné tenni a központ programjait, hiszen a környezettudatos gondolkodást valamennyi generációnak magáévá kell tenni, akkor érhetünk el eredményeket. Ennek jegyében szakemberek bevonásával három különböző célcsoportnak szervezünk szemináriumokat” – mondta.

Az innovatív technológiával felszerelt korszerű központban az 1. és 2. osztályos diákok számára szervezett szemináriumok játékos formában, könnyen érthető tartalommal közelítik meg a környezetvédelmet. A cél, hogy már a korai gyermekkorban elültessék a fenntarthatóság iránti elköteleződés magját. A pedagógusok számára tartott szemináriumokon a szakmai terminológia és a mélyreható ismeretek állnak a középpontban, míg a széles nyilvánosság számára szervezett előadásokon szeretnék mindenki számára érthetővé tenni a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteket. „Célunk, hogy a résztvevők nem csak hallgatók, hanem aktív résztvevői is legyenek a változásnak – fejtette ki Gabriela Garamszegiová. – A szemináriumokon, amelyeken alkalmanként húsz főt tudunk fogadni, kiemelt szerepet kapnak a gyakorlati bemutatók. A résztvevők megismerhetik a központunkban alkalmazott vízvisszatartási technikákat, mint az esőkertek és bioretenciós falak, és betekintést nyerhetnek ezek előnyeibe és karbantartási módjaiba.”

JN.

Top