Koncert a református templomban

Bátorkeszi. A református templomban került sor a kárpátaljai Keresztény Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) égisze alatt működő KRISZ együttes jótékonysági koncertjére. A megjelenteket Czinke Zsolt református lelkész köszöntötte, aki elmondta: az együttes muzsikáját jól ismerik a kárpátaljai fiatalok.

Az együttes 2001 őszén alakult kilenc taggal. Kovács Sándor együttesvezető elmondása szerint céljuk az volt, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék Isten igéjét a közös zenélés, a zenehallgatás és énektanulás segítségével. Az eltelt időszakban néhány tag lemorzsolódott az együttesből – ki továbbtanult, ki munkát vállalt, így nem maradt idejük a zenélésre. Jelenleg négy tagja van a KRISZ együttesnek: Szabó Lívia beregdédai zenetanár, kántor, Gáti Gyöngyi sárosoroszi kántor, a mezővári Kovácsné Lőrincz Erika hitoktató, énektanár, kántor és férje, az együttes vezetője, a szintén mezővári Kovács Sándor kántor, zenetanár és hitoktató.

Czinke Zsolt református lelkész (balról az első) és a KRISZ együttes

Kép és szöveg: -mir-

Top