Kokasfesztivál Izsán

Az előző évek hagyományát megszakítva, korszerűsítették a falunapi rendezvényt és első alkalommal Kokasfesztivált szerveztek a községben.

A műsor kora reggel horgászattal vette kezdetét, majd kilenc órától a kakasoké volt a főszerep, mivel 16 csapat nevezett be a kakaspörkölt-főzőversenybe, amely egy igazi hamisítatlan magyar étel. Sokan sokféleképpen készítik, ízesítik, fűszerezik, de a legfontosabb alapanyag mindegyikben megegyezik, mégpedig a kakashús. A fő alapanyaggal nem volt gond, hiszen a kakashúst a községi hivatal biztosította. Amíg rotyogott a kakas a bográcsban, addig különböző gyermekprogramokra, vadászkutya- és sólyombemutatóra, mandala kiállításra került sor. Az ünnepélyes megnyitót követően ügyességi erőpróbára, sörivó és kötélhúzó versenyre került sor. Aztán elérkezett a kakas-szépségverseny, ahol Németh Gabriella állatorvos értékelte a verseny résztvevőit. A győzelmet Pityuka szerezte meg, Fradika és Béla előtt.

kokas
A főzőverseny zsűrije igazán nehéz helyzetben volt, de végül is a legízletesebb pörköltet Bulajcsík Klaudia és csapata készítette el, míg második helyen Bulajcsík Ottó és csapata, harmadik helyen pedig „Endre” csapata végzet Dél-Komáromból.

kokas1
Az esti kultúrműsort a Honvéd Néptáncegyüttes, valamint Emmer Péter és Sipos Dávid fellépése vezette fel, majd Deák Bill Gyula koncertjére került sor. A másfél órás fellépés után DJKovács és DJ Junior gondoskodott a jó hangulatról.

Kép és szöveg: miriák

Top