Kezdődnek az iskolai beíratások Komáromban

Idén április 6-tól április 8-ig zajlik a beiratkozás Komárom alapiskoláiban. Két éven át a járványügyi korlátozások miatt a tankötelessé váló gyerekek nélkül zajlott a beíratás, most azonban ők is jelen lehetnek, legalábbis a Közegészségügyi Hivatal jelenleg hatályos rendelete értelmében. Fontos tudnivaló, hogy a március 28-án kezdődő héten a szülőknek egyeztetniük kell a választott iskolával a beíratás pontos idejéről.

Mind a hét komáromi alapiskolában ugyanazon időben tartják az iskolai beiratkozásokat, azaz április 6-7-8-án, szerdán, csütörtökön és pénteken, mindegyik napon 12 órától 17 óráig – tudtuk meg Szénássy Tímeától, a városi iskolaügyi bizottság elnökétől.

Azon gyerekeket kell beíratni az első évfolyamba, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik 6. életévüket. A beíratásra az alapiskolák épületeiben kerül sor a higiéniai előírások betartása mellett. Ugyanakkor az előző két év járvány miatti korlátozásaival szemben most végre – a hatályos közegészségügyi előírások értelmében – már a leendő elsősök is jelen lehetnek a számukra lényeges eseményen: a fenntartó mind a városi iskolák, mind az egyházi fenntartású Marianum esetében kifejezetten ajánlja, hogy a gyerekek is menjenek el a beíratásra. Természetesen csakis a szülők, törvényes képviselők kíséretében. Ha csak az egyik szülő viszi beíratni a gyermeket, fel kell mutatnia a másik törvényes képviselő felhatalmazását, hogy eljárhat a nevében – ugyanakkor közjegyzői hitelesítésre nincs szükség. A beíratáshoz be kell mutatni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, továbbá mindkét szülő személyi igazolványát (esetlegesen a gyermek elhelyezéséről szóló bírósági végzést).

Lényeges tudnivaló, hogy a szülőknek előzetesen egyeztetniük kell a választott iskolával a beíratás konkrét időpontjáról, telefonon vagy emailben, a március 28-tól április 1-ig tartó héten. Az iskolák munkanapokon 8 óra és 15 óra között érhetők el telefonon – az elérhetőségek táblázatunkban találhatók.

Komárom városa egyúttal arra kéri a komáromi állandó lakhelyű, ám huzamosabb ideje külföldön tartózkodó családokat, hogy amennyiben iskolakötelessé válik gyermekük, vegyék fel a kapcsolatot a Komáromi Közös Tanügyi Hivatallal az ssu@komarno.sk email címen, vagy a +421 35 2851 260-as telefonszámon.

(csá)

Top