Két nap alatt kétezer embert oltottak be

Komárom. Szombaton és vasárnap először zajlott valóban tömeges oltás a városban. Az önkormányzat és a Komáromi Agel Kórház közös szervezésében két nap alatt 2 ezer személyt oltottak be koronavírus elleni Pfizer vakcinával. A múlt héten összesen 3500 embert oltottak be a komáromi kórházban létesített oltóközpontban.

Hétközben napi 300 vakcinát adtak be a komáromi kórházban, majd a hétvégén – május 8-án és május 9-én – további kétezret. Komáromban először oltottak be ennyi embert, az oltásra érkezők adminisztrálásába az önkormányzat is bekapcsolódott: városi rendőrök, helyi képviselők és Komárom polgármestere is segített a tömeges oltás lebonyolításában. Mindkét napon zökkenőmentesen és gördülékenyen zajlott a Pfizer-vakcinák beadása.

A kórház és a város megtesz mindent azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden igénylő megkaphassa az oltást és a nagyobb beoltottságával minél szélesebb körben visszatérhessünk régi életünkhöz. Ezen a héten előreláthatólag a munkanapokon is megduplázzák a beoltottak számát. „Mivel a körülmények adottak, és képesek lennénk hétközben is napi 300 személynél többet beoltani, kértük az egészségügyi minisztériumot, hogy emelje meg a rendelkezésünkre bocsátott vakcinák számát“ – nyilatkozta Miroslav Jaška kórházigazgató, megjegyezve, erre ígéretet is kaptak.

Régiónkban jelenleg az előzetesen regisztrált 60 év feletti lakosokat oltják, a fiatalabb korosztályok alapvetően a szomszédos járásokban kapják meg a vakcinát. A legfrissebb adatok szerint 3800 regisztrált vár arra, hogy a komáromi kórházban kaphassa meg az oltást. Miroslav Jaška úgy véli, a több vakcinának köszönhetően rövid időn belül az 50 év felettieket is elkezdhetik oltani a kórházi oltóközpontban. Januári beindítása óta 20 ezren kaptak vakcinát a komáromi oltóközpontban. (csá)

Nemesócsán is oltottak

Május 4-én a komáromi járásbeli faluk közül elsőként Nemesócsán oltottak. „Az oltás a körzeti orvos rendelőjében zajlott, több mint 200-an jelentkeztek. A maximális napi kapacitás miatt közülük száz 60 feletti személy kapta meg a védőoltást, mégpedig Pfizer vakcinát“ – tájékoztatott Válek Iván, Nemesócsa polgármestere, hozzátéve, a vakcinákat a komáromi kórház biztosította, az oltás lebonyolításába pedig a községi hivatal, a körzeti orvosi rendelő, valamint a komáromi kórház egyik munkatársa is bekapcsolódott. Megjegyezte, tárgyalnak arról, hogy további oltónapot is kijelölhessenek a községben. „Remélem a pozitív tapasztalat alapján a kormány és a megye a jövőben támogatni fogja a hasonló kezdeményezéseket“ – tette hozzá a polgármester. (nt)

Top