Kerékpárút épül Komárom és Gönyű között

Régió. Megkezdődött egy kerékpárút építése a Duna túloldalán, Gönyű és Dél-Komárom között. A 14 kilométeres szakasz folytatása a Győr és Gönyű között 2015-ben megépült bringaútnak. Turisztikai szempontból az észak-komáromi térség számára is fontos fejlesztésről van szó.

Az épülő szakasz részben önálló vonalvezetésű, részben pedig a meglévő földutak felhasználásával készül. A kerékpárút érinti Ács, Nagyszentjános és Gönyű településeket. Az új szakasz Komárom nyugati, Áccsal közös közigazgatási határától indul, a Fenyves utcától. Mintegy 4,8 kilométer hosszan zártkerti és erdőterületek között halad, nagyrészt egy jelenlegi földút helyén, jellemzően vegyes forgalmú útként kialakítva, ahol mezőgazdasági járművek is közlekedhetnek. Ezt követően önálló vonalvezetésű kerékpárút épül az 1-es főút északi oldalán. A tervezett kerékpárút a főúttal párhuzamosan halad 9,1 kilométer hosszan, egészen Gönyűig, a szakasz végét képező Bajcsy-Zsilinszky utca meglévő kerékpárútjához történő csatlakozásig.

A kerékpárút mellett több mint 700 m hosszan kerékpáros védőkorlátot helyeznek ki, valamint 300 méternyi szakaszon fejlesztik a gönyűi közvilágítást. Két híd is épül: Ács területén a Concó patak felett, illetve Nagyszentjános és Gönyű közigazgatási határán a Cuhai-Bakony ért keresztezi az út vasbeton szerkezetű híddal.

A tervek szerint jövő őszre fejezik be a bicikliút építését. Turisztikai szempontból az észak-komáromi régió számára is előnyös fejlesztésről van szó, hiszen nyugat felől immár a Duna mindkét oldalán kényelmesen megközelíthető kerékpárral a két Komárom.

S ha már Gönyűnél járunk: jövőre menetrendszerűen elindul a Gönyű és Kolozsnéma között közlekedő, 12 személy és 12 kerékpár szállítására alkalmas katamarán is. A gyorsjáratú kishajó egyszerre szolgálja majd ki a helyiek és a bringás turisták igényeit.

(d)
(fotók: NIF)

Top