Jókai Ági főszereplésével forgattak filmet az erődben

Komárom. Augusztus második hetében filmesek népesítették be az erődrendszert, ahol Jókai Ági komáromi születésű színművész főszereplésével négy nap alatt, feszített munkatempóban forgatták le Dobri Dániel: Egy másik Róma című operafilmjét.

A mű, mely a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs szerelmének történetét dolgozza fel, Lengyel Balázs Két Róma esszéjét vette alapul. Ebben a szerző életüknek azt az időszakát eleveníti fel, amikor a második világháború után ösztöndíjasként a Római Magyar Akadémián csiszolhatták tudásukat.

„A téma, a két irodalmár szerelmének története, nagyon sok szép művészi lehetőségeket rejt magában – tudtuk meg Jókai Ágitól. – A mű zeneszerzője, Dobri Dániel részéről ezek felerősítése a zene erejével, komoly szerzői szándék volt. A darab egy Férfiról és egy Nőről szól, az ő életükről, viszontagságaikról. Párkapcsolati, magánéleti, szakmai szempontból. A hangsúly azonban nem arra van helyezve, hogy ők az irodalmi élet részesei és képviselői, hanem arra, hogy ugyanolyan sérülékeny, sebezhető emberek voltak, mint bárki más.”

Az Egy másik Róma című előadást 2018-as megszületése óta több ország (Olaszország, Szlovákia, Szerbia) nézői láthatták. Hogy a nagysikerű előadásból film készülhetne, annak gondolata tavasszal vetődött fel. A film stábjának magját Jókai Ági által elindított KultúRecept Produkció társulatának tagjai és munkatársai tették ki. A rendezőnek, Gyimesi Domonkosnak köszönhetően azonban, aki az alapműből a forgatókönyvet is írta, a téma megközelítése teljesen más irányt vett. „Az első ötletünk mindjárt Komárom volt, és később ugyan felvetődött más helyszín is, de azokat sorra elvetettük. Egyszerűen a komáromi erődrendszer kisugárzása megfogta a rendezőt, aki Koltai Lajos tanítványa, és az operatőrt, Meister Natália Nórát. Nagyon sok segítséget kaptunk Komárom városától, az erődrendszert működtető Pro Castello Comaromiensis igazgatójától, Ondrej Ozimytől, a Komáromi Jókai Színháztól és több magánszemélytől is, amiért nagyon hálás vagyok” – árulta el a színművésznő, akinek idén ez már a negyedik filmforgatása volt.

Az Egy másik Róma operafilmet – melynek főbb szereplői Jókai Ági, Fellinger Domonkos, Tatai Nóra, Kéringer László, két hangszeres közreműködője Grósz Zsuzsanna és Szűcs Péter, koreográfusa Blaskó Borbála – a tervek szerint először fesztiválokon mutatják majd be. Jókai Ági azonban bízik benne, hogy szülővárosában is mihamarabb láthatja a közönség.

(JN)

Kapcsolódó cikkeink:
Jókai Ági: nálunk karácsonykor tele volt a ház szeretettel
Molnár Xénia: az élet maga egy jutalom
Varsányi Mari: már megkaptam mindent
Bandor Éva – Szabadság két filmforgatás között

Top