Nemzet a hátizsákban – Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár‑rendszerben című hiánypótló kötetről beszélgetett nemrégiben a szerzővel, Ablonczy Bálint történész‑újságíróval Bödők Gergely történész a Kikötő-Polgári Szalonban.  Az esemény végén Sidó Szilveszter, búcsi állatorvos hozzászólásában mesélt a csehszlovákiai magyarok szolidaritásáról is.

A könyv az erdélyi magyarságot segítő, titkos segélyfutár‑hálózat kialakulását, és működését mutatja be, azt a bátorságot és szolidaritást, amellyel éveken át igyekeztek az anyaországból eljuttatni a Ceaușescu‑rendszerben nélkülöző erdélyi magyarságnak gyógyszereket, kávét, könyveket.  „A történelem nemcsak nagy döntések sorozatáról szól, hanem személyes gesztusokról, egyéni áldozatvállalásról, összetartozásról. Az erdélyi magyarság támogatása a Kádár‑rendszer egyik legemberibb, a mai napig el nem mesélt története – mutatott rá Ablonczy.  – Mindenki családjában van valaki, akinek van ehhez fűződő története, ezért is volt viszonylag könnyű megtalálni és megszólaltatni a kötetben szereplő interjúalanyokat. Gyerekként, pesterzsébeti panellakásunkban gyakran megfordult nálunk Sütő András is. Egyszerre bűvölt el és töltött el félelemmel, amikor a határátlépés rémtörténeteit hallgattam.” Később, már újságíróként, erdélyi utjai során gyakran meséltek neki titokzatos magyarországi aktivistákról, akik a semmiből bukkantak fel, többnyire éjjel érkeztek, és hajnalban már indultak is tovább. Ablonczy rengeteg levéltári kutatás is végzett, de mivel az egész rendszer illegalitásban, konspiráción és bizalmon alapult, hiszen néha több ezer márkát vittek magukkal, senki sem írt le semmit. Állambiztonsági megfigyelésekből, hírszerzési adatokból azonban sok minden kiderült, többek közt az is, hogy a 80‑as években már a Kádár‑rendszer ellenségesen viszonyult Romániához, ami részben magyarázatot ad arra, hogy bár tudtak a tevékenységről, sokakat megfigyeltek, mégis elnézték. Az önkéntesekre az igazi veszélyt a román titkosszolgálat, a Securitate jelentette. Megdöbbentő, hogy a magyarlakta településeken nagyon sok besúgó volt, a magyar ügynökök anyanyelvükön írták a beadványaikat. Tőkés László püspök családjáról például dr. Bartha Tibor főorvos, aki a húgát vette feleségül, jelentett „Stelian” álnéven. 

Az aktivisták jelentős része önkéntes szegedi egyetemista volt, akiket mindenre kiterjedően kioktattak, még arra is, hogy véletlenül sem szabad márkás edzőcipőben utazniuk, miként kell viselkedniük a határellenőrzés vagy egy esetleges kihallgatás során. A hátizsák tetejére került a lefizetésként használt cigaretta. Viszonylag kevesen buktak le, valószínűleg a román állam is szemet hunyt tevékenységük fölött, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy sokszor létszükségletnek számító szív‑ és egyéb gyógyszerekkel látják el a rászorulókat. Mindemögött komoly háttérmunka és logisztika volt. Voltak, akik pénzzel, voltak, akik adományokkal, – a kávé volt a legjobb valuta, segítségével még templomépítést is lehetett finanszírozni –, vagy kapcsolatrendszerükkel segítették a munkát. Cserébe viszont hozták haza magukkal az erdélyi kultúrát: kéziratokat és a csodálatos erdélyi magyar népzenét. „Ehhez az etoszhoz kellene visszatérnünk, nem lenne szabad, hogy a pártpolitika magyar és magyar közé álljon. Szeretném hinni, hogy a dolgok legvégén ott van az emberi jóravalóság.” – fogalmazta meg az est végén Ablonczy.

Sidó Szilveszter, búcsi állatorvos hozzászólásában a csehszlovákiai magyarok szolidaritásáról beszélt. Járásunkból többedmagával ő is részt vett a mozgalomban, hét évig kísértették a sorsot, de hajtotta őket a belső késztetés, hogy segítsenek. Pedig egyre több szörnyűséget hallottak arról, hogy akiket elkapott a román Securitate, azokat kegyetlen körülmények közt tartották vizsgálati fogságban. Egy alkalommal többedmagával őt is bevitték kihallgatásra Marosvásárhelyen. „Halálfélelmünk volt. Amikor kiengedtek, és átjutottunk a határon, megcsókoltam a magyar földet” – idézte fel. A Ceaușescu‑rendszer 1989‑es bukását követően Bátorkeszi lakossága egy busznyi adományt gyűjtött össze, és őt kérték fel, hogy személyesen adja át valami megbízható személynek. Széken egy fiatal pap vette át tőle az adományt. Nem sokkal később a kopjafafaragóként is elismert állatorvos egy köszönő képeslapot kapott ettől a paptól, amit beletett az akkor olvasott könyvbe. Negyed évszázaddal később, amikor levette a polcról a kötetet, hogy újraolvassa, kiesett belőle a képeslap, amelynek aláírója Böjte Csaba volt. 

JN.