Június elsején lezárták a felnyitható kis Duna-hidat, az autós forgalmat az Erzsébet-szigeten keresztül terelik. Az első napon súlyos dugó keletkezett. Ennek legfőbb oka, hogy a kivitelező cég megbízottai a terelőúton rosszul helyezték ki a fényjelzést. Miután helyrehozták a hibát, javult a közlekedési helyzet. Őrsújfaluról így sem könnyű bejutni a városba, ez azonban nem(csak) a felnyitható híd lezárása miatt van így.
Egy hónapja megírtuk, hogy júniustól lezárják a felnyitható kis Duna-hidat Komáromban, és az autós forgalmat az Erzsébet-szigeten keresztül terelik, miközben kerékpárosok és gyalogosok továbbra is használhatják a hidat.
A hídlezárás első napján jelentős torlódás alakult ki a terelőútvonalon, illetve a Kaufland melletti körforgalomnál. A közlekedési dugóhoz jelentősen hozzájárult, hogy a kivitelező által megbízott emberek rosszul tették ki a fényjelzéseket, amit csak a délután folyamán hoztak helyre.
A lakossági panaszokra a Komáromi Városi Hivatal közleményben reagált. Ebben leszögezték, a híd egy fontos tranzitútvonal része, amelyről a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) – nem a város – gondoskodik. „A felújítási munkákat az általuk lefolytatott közbeszerzés alapján a Strabag Kft. végzi. A munkát június elsején kezdték, az engedélyezés szerint maximálisan 8 hétig fog tartani. A kivitelező elmondása szerint a munka 4 hét alatt is elvégezhető, amennyiben az időjárási körülmények engedik. A város több tárgyaláson határozottan kérte az út kezelőjét és a kivitelezőt, hogy a lehető leggyorsabban végezzék el a munkát” – áll a város tájékoztatójában.
Mint írják, a tereléssel kapcsolatos terveket a kivitelező kérésére egy közlekedési mérnök készítette, amit a közlekedésrendészet hagyott jóvá – ebbe a városnak minimális beleszólása volt. A tárgyalásokon Komárom város többször jelezte, hogy két szempontot fontos figyelembe venni. A déli oldalra munkába járók miatt néhány buszszolgáltató kivételt kapott, azonban a nagyobb buszok és a teherautók 3,5 tonna felett nem járhatnak át a szigeten. Ugyancsak fontos szempont az Erzsébet-sziget terhelése is, mivel az útviszonyok nem megfelelőek ilyen nagy áthaladó forgalom kezelésére.
A város jelezte aggályait azzal kapcsolatosan is, hogy a nyári szezon elején kezdődik a munka. Felvetődött a felújítás halasztása az új Duna-híd elkészültéig. A szakemberek szerint azonban az augusztusban 50 éves híd állapota már most szükségessé teszi a felújítást, és a közeljövőben további fontos szakaszokat kell még javítani. A júniusi időpont okai kapcsán a hosszú engedélyezési folyamatra hivatkoznak, mivel az két megyét is érint az ideiglenes közlekedési táblák kihelyezése okán. Az időpont választása és a terelés kijelölésének módja a Szlovák Útkezelő Vállalat és a kivitelező kezében volt. A városi hivatal szerint nemcsak a fényjelzések, hanem más közlekedési jelzések is pontatlanul kerültek ki, továbbá akadt több olyan buszos is, aki hamis táblák készítésével próbálta megkerülni a tiltást.
Az Erzsébet-szigetre mutató terelőtábla az első napon
A városi hivatal több helyen információ-szolgáltatással próbálta enyhíteni a terhelést, hogy a lehető legtöbben kerüljék el a komáromi átkelést (a medvei határátkelő irányába, adott esetben Párkány-Esztergom felé). A napi útinform szolgálata mellett a navigációs rendszerek kezelőihez is eljutott a lezárással kapcsolatos információ. A városi rendőrség aktívan segíti a forgalom irányítását.
A hídon való átkelésnél a kerékpáros forgalom engedélyezett, de a robogót és motorkerékpárt áttolva is időt nyerhetünk. „Az illetékes szervek a lakosok türelmét és megértését kérik, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a felnyitható híd biztonságosabb lehessen és bírja az egyre nagyobb terhelést. Egyes mérések szerint naponta 6-7 ezer jármű halad rajta át, s ez a szám fokozottan növekszik“ – zárul a városi hivatal közleménye.
Problémát azonban nemcsak a hídfelújítás okoz, hiszen szinte hónapról hónapra egyre nehezebben lehet Őrsújfalu irányából Komáromba bejutni. A terelés még egy lapáttal rátett a gondokra. Csúcsforgalom idején nem ritka, hogy a „kauflandi“ körforgalomtól Őrsújfaluig torlódnak az autók. Szinte biztosan enyhíthetné a dugót, ha a körforgalom közelében lévő „tescós“ forgalomirányító lámpákat átprogramoznák, vagy valamilyen módon kiiktatnák, illetve ha a csúcs idején mindig rendőr segítené a forgalom irányítását a gócpontnál – hogy minél folyamatosabb legyen az áthaladás. Miután főútról van szó, ami állami kezelésben van, elsősorban a közútkezelő vállalat, illetve ezzel párhuzamosan a közlekedésrendészet tudna cselekedni.
(d)
(Cikkünk a Delta júnis 12-i számában jelent meg.)