Hat község sportnapja

KESZEGFALVA. A régiónkban egyedülálló sportnap indult 2006-ban Csallóközaranyos, Ekel, Megyercs, és Keszegfalva polgármesterei jóvoltából, akik gondoltak egyet, és elhatározták, hogy évi rendszerességgel megrendezik a községek közötti sportnapot.

A tervekből már a következő évben valóság lett, ugyanis 2007-ben Csallóközaranyos indította az első ilyen jellegű napot. A jól sikerült akció után Ekelen, Megyercsen és Keszegfalván is megtartották a faluk közti rendezvényt. Időközben Tany is csatlakozott a vetélkedőhöz. A sportnap sikerét bizonyítva idén egy újabb község, a 700 lakosú Füss is jelentkezett a sportvetélkedőbe, így a számuk immáron hatra emelkedett.

Hat falu sportnapja

Szombaton már kora reggel a horgászni vágyók vették birtokukba a falu mellett húzódó kanális partját, ahol a sportnap egyik nyitóeseménye zajlott. 15 mindenre elszánt horgász csillantotta meg a „pecatudományát”, melynek győztese az ekeli Venth József lett 1,21 kg-os halfogással. A versennyel egyetemben került sor a helyi futóversenyre. A jelentkezőknek 3 km hosszú pályán kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A távot mindenki teljesítette. A délelőtti program egyik kiemelkedő eseménye volt, a községek közötti ügyességi vetélkedő, ahol 6 csapat küzdött egymással nyolc versenyszámban. Itt Ekel és Füss holtversenyben az első helyet szerezte meg. Másodikok lettek a csallóközaranyosi tanulók. A harmadik helyen Megyercs, a negyediken Keszegfalva és az ötödik helyen Tany végzett. A népszerű kidobó párbajt a tanyi Főnix csapata nyerte, megelőzve a keszegfalvai Másnaposok és a Falka gárdáját. Délután egy jól sikerült kultúrműsorral kedveskedtek a rendezők, melyben minden község egy-egy szereplője vagy csoportja szórakoztatta a közönséget énekkel, tánccal és prózamondással. A keszegfalvai focipályára kilátogató nézők bizonyosan jól szórakoztak, és akik megéheztek és megszomjaztak, azok megkóstolhatták a mangalicagulyást, valamint a vadízek kedvelői a remekül elkészített vaddisznógulyást. Jövőre Tany rendezi a jubileumi hat község sportnapját.

Kép és szöveg: -pint-

Top