Az önkormányzat szervezésében került megrendezésre a háromnapos Hetényi Kalászfesztivál. A kalászok (közösség) többet jelentenek, mint egy fesztivál, azt hirdetik, hogy gyarapodik a település, hogy van remény, van jövőkép. Ezzel a rendezvénnyel elindították a település „Szárba szökkenő jövőjét”.
A rendezvény első napján Arany János: Buda halála című művét adta elő Gál Tamás színművész és Mester László népzenész a községháza nagytermében.
A szombati program kerékpártúrával indult Sebők Zoltán vezetésével, közben a pincesori aszfaltút ünnepélyes megnyitására is sor került. A sportpályán folytatódott a sokrétű program. Gyermekek görkorcsolyaversenyével indult a focipálya melletti bekötőúton. Kilenc óra után kezdetét vette a hagyományos főzőverseny. A benevezett csapatoknak ezúttal egységesen birkahúsból kellett finomnál finomabb ételt készíteni. Amíg rotyogott a bográcsokban a birka, addig a kisgyermekes családoknak a focipálya hátsó részén zenei foglalkozásokat tartott Bresztyák Margit, vérnyomás és vércukorszint-mérésre az Egészségsátorban Rancsó Melinda nővér vezetésével került sor. A búcsi Önkéntes Tűzoltó Testület bemutatóját a focipálya melletti bekötőúton tartották. A kültéri állóképességi edzést és az egészséges életmód szaktanácsadást Bencsics Cynthia tartotta. A gyermekek ügyességi versenyére az óvoda szervezésében került sor. A déli harangszó után került sor a Fekete Sólyom íjászbemutatójára, a kihelyezett jurta megtekintésére.
A kora délutáni program Korpás Éva és zenekarának fellépésével indult, majd kiértékelték a főzőversenyt. A háromtagú zsűrinek volt mit csinálnia, hiszen a szervezők tíz pontban állították fel az értékelési mércét. A sok számolás és összeadás után a győzelmet a Bak Róbert, Bak Lívia, Safrányik Marián és Safrányik Klaudia összetételű csapat szerezte meg. A legszimpatikusabb szakácsnő oklevelét Nagy Margit, a legszimpatikusabb szakácsét pedig Olajos Lajos kapta.
A falunapi műsor gyerekkuckóval, Juhász Lenke táncstúdiójának műsorával és a marcelházi Fürge lábak táncbemutatójával folytatódott. Közben megkezdődött a Hetény–Ekel bajnoki futballmérkőzés, eközben a színpadon a Luczabót divatbemutatóját láthatták a jelenlévők.
Kora este folyamatosan zajlottak az egyes műsorszámok. Elsőként a Vidám Fiúk zenekar, Ölveczky Árpád és Ölveczky Kalmár Mónika tánc-háza a Pengő zenekarral, Szeredy Krisztina énekművész, fergeteges operett és musical slágerekkel és végül Vadkerti Imre.
Fél tíz után kihúzásra kerültek a tombolajegyek. A szerencsések egy kerékpárral, 108 cm képátlójú tévével, 2 személyre szóló wellness hétvégével lettek gazdagabbak. A rendezvény tűzijátékkal, leaser show-val és retro partival ért véget.
Vasárnap a református templomban ünnepi istentisztelet zárta a háromnapos fesztivált, igét hirdetett Nt. Palcsó Attila lelkész.
Kép és szöveg: miriák