Három év után visszatér a MartFeszt



Július 4-től 8-ig, három év kihagyás után ismét megrendezik a MartFesztet a Martosi Rendezvényligetben, amely idén első alkalommal KultFeszttel egészül ki. Az öt nap során sokszínű kulturális, családi és sportprogramokkal, valamint közéleti beszélgetésekkel várják az érdeklődőket. Az első két nap ingyenes lesz.

Gubík László főszervező, a további társszervezőkkel tartott múlt heti sajtótájékoztatón elmondta, sok minden történt az elmúlt három évben: felépült a Martosi Rendezvényliget, működik a közéleti tehetséggondozó, vezetőképző Esterházy Akadémia és megalakult az értékfeltáró intézmény, a Martosi Népfőiskola is. Ebben az időszakban elsősorban az utánpótlás-nevelésre, a szakmai kollégiumok, táborok szervezésére helyezték a hangsúlyt. A Rendezvényliget átadása után azonban több koncertet is szerveztek, amelyek közönsége igényelte a korábbi fesztivált, ezért idén úgy döntöttek, a szabadegyetem mellett visszahozzák a MartFesztet is.

A MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan Nyár elnevezésű projektje által támogatott KultFeszt először jut el a Felvidékre, és két, jelenleg nagy sikerrel játszott musical – a Puskás, valamint a Kőszívű, a Baradlay-legenda – koncertváltozatával, illetve egy mesemusicallel színesedik általa a programkínálat. A dél-komáromi Magyarock Dalszínház – amely két évtizedes fennállása óta számos történelmi eseményt dolgozott fel musical formájában – a Benned él a magyarság című zenés, történelmi produkcióját mutatja be július 5-én; ez a program is ingyenes. A fesztivál zenei részét július 6-tól a tájainkon is sokak által hallgatott, Komárom-Esztergom vármegyei Forrás Rádió, valamint a Blue Hill Events szervezőiroda biztosítja. Fellép mások mellett a Rómeó Vérzik, Kowalsky meg a Vega, a For You, a TNT, a Mona Lisa Smile, Zoltán Erika, Korda György és Balázs Klári, valamint a Zsapka-Emmer duó. A rádiónak saját sátra lesz, ahol a látogatók találkozhatnak a kereskedelmi rádió műsorvezetőivel, szerkesztőivel. Naponta DJ-k is szórakoztatják a látogatókat.

A sajtótájékoztató résztvevői: Szabó László, a musicalek producere, Vizeli Csaba, a Magyarock Dalszínház ügyvezetője, Vadkerti Imre énekes, Gubík László, Jakab Jáncint, a Blue Hill Events ügyvezetője, Jakab-Pál Helga, a Forrás Rádió ügyvezető igazgatója és Szabó Ákos, a KultFeszt szervezője

Ami a közéleti programokat illeti, július 4-ét Duray Miklós emlékének szentelik Martoson. A Rendezvényliget központi épületét a tavaly elhunyt politikusról nevezik el, és felavatják emléktábláját is. A hagyományos házelnöki fórumot, a MartFeszt mindenkori fővédnökének Kövér László, a magyar országgyűlés elnökének részvételével július 5-én tartják. Ugyanezen a napon Szövetség a Közös Célokért ernyőszervezet jóvoltából családi napot tartanak, melynek része a Szülői Akadémia. A Via Nova által 10 éve szervezett legnagyobb felvidéki kispályás amatőr focibajnokság is július 5-én zajlik, 16 csapat részvételével, négy helyszínen, Komáromban, Ógyallán, Naszvadon és Martoson. A döntőbe jutott csapatoknak Martoson szurkolhat a közönség.

Július 6-án az Esterházy Akadémia volt hallgatói, akik különböző ifjúsági szervezetekben töltenek be vezető pozíciókat, tartanak fórumot, amelyen jelen lesz Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára is. Lacza Gergely zenész pedig a nemrég elhunyt Török Ádámra, a legendás Mini zenekar frontemberére – aki két alkalommal is fellépett a MartFeszten – emlékezik meg egy összeállítással. Július 7-én a MA7 médiacsalád közéleti piknikjére, valamint a népfőiskolák olimpiájára kerül sor, a zárónapon, mintegy levezetésképp, a Forrás Rádióé és a sporté lesz a főszerep. A Rádio Café Extra műsorukban olyan neves sportolókat látnak majd vendégül, mint Erdélyi Zsolt világbajnok ökölvívó, Szőnyi Ferenc ultrafutó, Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok párbajtőröző, vagy Shane Tusup, Hosszú Katinka egykori edzője.

Kérdésünkre válaszolva Gubík László elmondta, aki több napra érkezne, sátorozásra is van lehetőség a Rendezvényközpont területén, de az idei évfolyam jellege kicsit eltér a korábbi fesztiválokétól, inkább rendezvény-kavalkádról lehet beszélni, így nem számítanak sok sátrazóra.

Az ötnapos rendezvénysorozat első két napján ingyenes a belépés, ahogyan a többi nap közéleti programjai is ingyen látogathatók. A délutáni és esti koncertek viszont már fizetősek, a napijegy ára online 12 euró, a helyszínen 18 euró. A részletes programot az esemény facebook-oldalán találják az érdeklődők.

(vkm)

Top