Hamarosan érkezik a Bethlen-támogatás

Még ebben a hónapban megkapják a szlovákiai magyar iskolákba és óvodákba járó gyerekek szülei az oktatási-nevelési támogatásokat, amit a magyarországi Bethlen Gábor Alap folyósít minden évben a Szülőföldön magyarul program keretén belül. A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjainak átadása már megkezdődött.

BBAI-TANÉVNYITÓ_04-e1440766977978

Bár idén a szokásosnál hamarabb hirdették meg a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési pályázatát, a tanévkezdésig nem érkezett meg az OTP Bankba a támogatás kifizetéséhez szükséges összeg. A támogatásban minden olyan pályázó gyermek részesülhet, aki magyar tannyelvű óvodát, alap- és középiskolát látogat Szlovákiában. Az ösztöndíj összege 22.400 forintnak megfelelő euró. Ez jelenleg 75 euró.

Fekete Irén, a pályázatot nálunk lebonyolító Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) alelnöke lapunknak elmondta, az OTP Bank tájékoztatása szerint még szeptember hónapban megkapják a támogatásokat a jogosultak – valószínűleg napokon belül. Pontos dátumot egyelőre nem közöltek, de minden pályázót kiértesítenek, és közlik, mikortól lehet felvenni az összeget – azokat is tájékoztatják, akik valamilyen okból kifolyólag esetleg nem kapták meg az oktatási-nevelési támogatást. A nyertes pályázóknak az OTP-ben vezetett bankszámlájukra érkezik meg a támogatás összege, akik viszont a pályázat benyújtásáig nem nyitottak számlát az OTP Bankban, valamelyik bankfiókban, készpénzben vehetik fel az ösztöndíjat.

A magyar tannyelvű iskolák elsősei egy másik ösztöndíjban is részesülhetnek a Rákóczi Szövetség jóvoltából, amennyiben a szülők a beiratkozáskor kitöltötték a pályázati adatlapot. A 10 ezer forintos beiratkozási ösztöndíjak átadása már megkezdődött – a Felvidéken összesen 3550 magyar iskolakezdőnek –, az ősz folyamán az egyes iskolákban ünnepélyes keretek között adják át a támogatást. Járásunkban az ütemterv szerint leghamarabb Gútán kapják meg az ösztöndíjakat, szeptember 18-án, ám az év végéig mindenhol átadásra kerülnek. A komáromi időpontról egyelőre nem született döntés – tudtuk meg a szövetség illetékesétől.

(cs)

(Cikkünk a Delta szeptember 11-i számában jelent meg.)

Top