Gútán két kihívója van a polgármesternek

Járásunk második legnépesebb városában Horváth Árpád jelenlegi polgármester újra megpróbálja elnyerni a polgármesteri tisztséget az október 29-én esedékes önkormányzati választásokon, mégpedig a Szövetség – Aliancia párt színeiben. Két független kihívóval kell szembenéznie, Kárpáty Ernővel és Halász Bélával – mindketten jelenleg is gútai önkormányzati képviselők. Gútán összesen 35 képviselőjelölt indul.

Horváth Árpád

„Immár 5. alkalommal vállalom a megmérettetést a polgármesteri posztért Gúta városában – válaszolta megkeresésünkre Horváth Árpád polgármester. – 16 év alatt megtapasztaltam, hogy hatalmas felelősség egy város irányítása, de egyben olyan kihívás, ami az embernek óriási erőt ad az újabb és újabb kihívások teljesítéséhez. Ehhez a polgármester egyedül kevés, ezért megválasztásom esetén most is egy összetartó képviselő-testületet próbálok majd összekovácsolni.”

Horváth Árpád elmondta, ennek érdekében erős csapattal vág neki a választásoknak, azaz a Szövetség 15 képviselőjelöltet állít. Köztük 6 ismert, jelenlegi képviselőt – Koczkás Beátát, Madarász Róbertet, Hájas Tamást, Viola Miklóst, Nagy Finta Adriannát és Árgyusi Imrét –, továbbá a polgármestert és Finta Zoltán hivatalvezetőt. De új arcok sem hiányoznak. „Már az új jelöltek is bizonyították, hogy tenni akarnak Gútáért. Pikáli Róbert a termelői piac mozgatója és a kárpátaljai segítségnyújtásunk egyik fő láncszeme volt. Zsélyi Katalin a gútai maratonfutó versenyek egyik fő szervezője. Langschadl Dávid neve és a Csemadok, valamint a sortáncjárás ma már elválaszthatatlanok. Tóth István, Garai Anikó valamint a nagyszigeti Tánczos Adrianna évek óta városunk megbecsült polgárai, Nagy Jenő pedig sokéves közgazdasági és közigazgatási tapasztalattal segíti a csapatot.”

Horváth Árpád szerint hosszan lehetne sorolni, hogy milyen előrelépések történtek Gútán az elmúlt években (erre most terjedelmi okok miatt nincs lehetőség – szerk.). Talán a legjelentősebbek a megújult egészségügyi központ, az útfelújítások, a parkolók létesítése és a szennyvíztisztító-állomás bővítésének elindulása, illetve, hogy a csatornahálózat tervei elkészültek. „Hibáink is akadtak, de hibát csak az vét, aki dolgozik. Sok még a teljesítésre váró feladat. A jövőben ezek megoldására fogunk összpontosítani még akkor is, ha ma már nyilvánvaló, hogy a gazdasági és energiaválság a közeljövőben hatalmas nehézségeket fog róni az önkormányzatokra. Ennek leküzdése lesz az önkormányzat legnagyobb kihívása Gútán is” – nyilatkozta a polgármester, majd így zárta szavait: „Bízom benne, hogy a 17 tagú képviselő-testület olyan összetételű lesz, amelyik megérti a jelen kor kihívásit, azokat leküzdve azon fog dolgozni, hogy Gúta továbbra is egy fejlődő, élhető, zöld, szerethető kisváros legyen.”

Kárpáty Ernő

A 16 éve hivatalban lévő polgármester egyik kihívója a függetlenként induló Kárpáty Ernő projektmenedzser, képviselő. „Jelöltségemet összesen 11 képviselőjelölt támogatja, akik az élet különböző területein bizonyították rátermettségüket. A csapatból velem együtt 7-en már jelenleg is az önkormányzat tagjai vagyunk” – mondta Kárpáty Ernő. A támogató jelöltek a következők: Németh Iveta hivatalvezető, Pelikán Andrea közgazdász, Angyal Béla néprajzkutató, történész, Ferencz László építész, Forró Tibor menedzser, Samu István tanár, Forgács Attila producer, Balogh Árpád vám- és pénzügyőrségi referens, Kertai Krisztián informatikus, Tóth Péter agrármérnök és Szőköl István egyetemi oktatató.

Kérdésünkre elmondta, bő egy évvel ezelőtt kilépett a Progresszív Szlovákia magyar platformjából: „Szerintem egy polgármesternek függetlennek kell lennie. Minden gútai polgármestere szeretnék lenni.” Az őt támogató képviselők zöme is független, ketten a Progresszív Szlovákia színeiben indulnak.

A most véget érő választási ciklussal kapcsolatos kérdésünkre így válaszolt: „Kritizálni a legkönnyebb dolog, se felelősség, se elvégzett munka nincs mögötte – persze nem tagadom, hogy hasznos lehet rávilágítani a problémákra. Olyan városvezetést szeretnék, ahol a célok közösek és azokat együtt valósítjuk meg. Bizonyos területen történtek előrelépések – például utak felújítása, új sportcsarnok projektjének elindítása –, másutt viszont nagy elmaradásaink vannak, vagy csak egy helyben toporgunk.”

Kárpáty Ernő elmondta, szeptember második felében részletesen bemutatják programjukat, jelenleg kérdőívek segítségével mérik fel a gútaiak igényeit, észrevételeit. „A jelenlegi gazdasági helyzetet viszont mindenképp figyelembe kell vennünk és olyan megoldásokat fog kelleni eszközölnünk, amelyekkel biztosítani tudjuk az önkormányzat által fenntartott intézmények vagy akar iskoláik zavartalan működését. Az energiaárak és az infláció az egekben, ez nagyban befolyásolja majd a jövő évet. Nagyon fontos lesz a költségvetési fegyelem betartása és a pénz-eszközök racionális felhasználása. Kiemelten fog kellenünk foglalkozni olyan intézkedésekkel, amely a lakosokra rótt terheket esetlegesen csökkenteni tudja” – vázolta röviden, mire összpontosítana győzelem esetén.

Halász Béla

A másik kihívó Halász Béla vállalkozó, városi képviselő. Mögé 4 független képviselő sorakozott fel, mégpedig Lengyel István képviselő, a Gutte Kft. vezetője, tulajdonosa, Németh Béla nyugdíjas, Fördős Tamás cégvezető, továbbá Gőgh Péter technikus, kézilabdaedző személyében – a csapat neve Gútaiak Gútáért. „Rajtuk kívül két független képviselőjelöltet is támogatunk, Kürti Mónikát és Kögler Zoltánt. A hangsúlyt inkább a külső szakértőkre helyeztük, a jelölteken kívül egy 12 fős csapat segíti a munkánkat, hogy egy igazán jó és megvalósítható programot nyújtsunk a gútaiaknak. Ez a ‘B Terv – A jövő programja’ nevet kapta. Az igazi nagy csapatom viszont maguk a gútaiak, értük érdemes ezt csinálni” – válaszolta érdeklődésünkre Halász Béla.

A független jelölt több megvalósult beruházást, sikeres projektet is megnevezett az elmúlt 4 évből, emellett negatívumokat, meghiúsult beruházásokat is sorolt – ezek egyik oka szerinte az, hogy a városi hivatal nem volt elég hatékony és felkészült bizonyos kihívások tekintetében.

Azzal kapcsolatban, hogy miért pályázik a polgármesteri tisztségre, elmondta, személyes ambíciói nincsenek, sikeres vállalkozóként az anyagi juttatások sem érdeklik: „Kizárólag Gúta, a gyerekeink, unokáink jövője érdekel. Legfeljebb két választási ciklusban gondolkodom. Ezalatt a

4-8 év alatt tapasztalataimmal és kapcsolataimmal szeretném városunkat az igazi fejlődés útjára állítani. Megmutatni, hogy a jelenleginél lehet sokkal jobban is csinálni. ’Zöld – Hatékony – Fejlődő Gúta’ – ezekre a pontokra épül a programunk, melynek lényeges pontja a turizmus fejlesztése, ezen belül a Dögös fejlesztése.” Elmondta, októberben részletesen is bemutatják programjukat. Elöljáróban megemlítette, többek között a szennyvízhálózat kiépítése, az úthálózat fejlesztése, városon átívelő bicikliút kiépítése, sportlétesítmények fejlesztése, fiatal családok lakhatásának biztosítása is szerepel majd benne.

„Az első lépésem azonban az lenne, reagálva a mostani magas energiaárakra, a magas rezsire, hogy azonnal nekilátnék közintézményeink energetikai korszerűsítéséhez, mert ha nem készülünk fel erre, akkor minden célunk, tervünk csak ábránd marad. Ezért is van szükség egy olyan polgármesterre, egy olyan hivatalra, amely gyorsan tud reagálni a mostani kihívásokra” – szögezte le Halász Béla.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta eheti számában jelent meg.)

Öten lennének polgármesterek Komáromban
Ógyallán öt, Naszvadon két polgármesterjelölt indul
Átadták a megújult egészségközpontot Gútán
Működnek a chipelt kukák Gútán

Top