Évről évre egyre több diák látogatja a komáromi alapiskolákat. Idén szeptembertől 65 tanulóval nőtt a diáklétszám tavalyhoz képest – derül ki abból a tájékoztatóból, melyet a legutóbbi testületi ülésen a képviselők elé terjesztettek.
Az elmúlt hat évben folyamatosan emelkedett a komáromi alapiskolások száma, jelenleg 1112 tanuló szlovák nyelvű tanintézményt, míg 1678 diák magyar tannyelvű alapiskolát látogat, beleértve az egyházi fenntartású Marianum diákjait is. Ez azt jelenti, hogy a komáromi alapiskolások 39,8 százaléka jár szlovák, 60,1 százaléka magyar iskolába.
„Hat év alatt csak a Rozmaring utcai iskolában csökkent a diáklétszám, a Komenský utcaiban teljesen stabil, míg a többi iskolában nőtt a tanulók száma“ – ismertette a számokat Szénássy Tímea, az iskolaügyi és kulturális szakbizottság elnöke. Továbbra is a Munka Utcai Alapiskola a legnagyobb. Hozzátette, a diákok jelentős száma veszi igénybe a napközit, a városi fenntartású iskolákban 1083 diákkal foglalkoznak délutánonként.
Az önkormányzat jelentősen növelte az iskolák működésére szánt keretet, hiszen a növekvő jövedelemadó 40 százalékát költi erre a célra. Ez azt jelenti, hogy míg 2014-ben 3 millió ment az önkormányzattól iskolaügyre, addig idén másfél millióval több, azaz 4.5 millió euró, így leszögezhetjük, hogy ezen a területen volt az egyik legnagyobb emelkedés – összegezte Szénássy Tímea.
(d)