KOMÁROM. Tavasszal teljesen kiürítették azt az Esztergályos utcai lakótömböt, amelyben a legtöbb alkalmazkodni képtelen bérlő élt, megkeserítve a többi környéken élő lakos életét. Azóta a háztömb tulajdonost cserélt, hamarosan felújítják.
Mint megírtuk, a problémás lakótömbben – Esztergályos utca 3. – idén februárban az illetékes szolgáltatók elzárták a vizet, illetve a gázt is a felhalmozódott tartozások miatt. Ezt követően a korábbi tulajdonos, a magyarországi tulajdonosi hátterű Mésange Kft. felszólította a bérlőket a kiköltözésre. Már ekkor olyan hírek terjedtek, hogy a kiürített, 24 lakásos lakóházat eladnák.
Ez azóta meg is történt. Mint megtudtuk, egy komáromi székhelyű vállalat, a K.I.S. Finance vásárolta meg. Záhoran Pál, az új tulajdonos képviselője nem kívánt részleteket elárulni az adásvételről, azt azonban elmondta, kívül-belül felújítják a lakóházat, amely főleg a problémás bérlők miatt került teljesen leélt állapotba. Néhány nappal ezelőtt már fel is állványozták a lakóházat, azonban a munkálatok még nem kezdődtek el, mivel néhány engedély beszerzése jelenleg is folyamatban van.
„Egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogy mikorra készülhetünk el a felújítással. Azt azonban elmondhatom, hogy rendes, dolgos bérlőknek szeretnénk kiadni a lakásokat, például fiataloknak is. El akarjuk kerülni, hogy beilleszkedni képtelen lakók költözzenek be“ – mondta el kérdésünkre Záhoran Pál.
A szóban forgó lakótömbbel szomszédos másik házban (Esztergályos utca 1.) jelenleg is bérlők laknak, és továbbra is a magyarországi hátterű cég tulajdonában van. Úgy tudjuk azonban, ennek eladásáról is folynak tárgyalások, több érdeklődővel is.
(csá)