Felfedező tábor Csicsón

Július közepén egyhetes felfedező tábor vette kezdetét Androvics Adrianna művelődésszervező jóvoltából. A hétfőtől péntekig tartó eseményre 45 gyerek jelentkezett, akik mindvégig élvezték a tábor adta lehetőségeket, melyben a hét során volt részük.

A tábor már az elején négy csapatra osztódott, méghozzá a Kárókatonák, a Táborozók, a Fürge ürgék és a Csicsói mókuskák csapatára. Hétfőn túranappal indult a rendezvény, melyben felfedezték Csicsó falurészeit, majd ornitológiai előadást hallgathattak meg Bugyi Attila közreműködésével. Közben ezen a napon Németh Anett kereszthímzést tanított az érdeklődő gyerekseregnek. Kedden a hagyományőrző nap jelentette az érdekességet, ahol megismerkedhettek a néptánccal, a népzenével, a népdallal, a népmesével, a citerazenével, a dorombbal és a síppal is. A nap hátralevő részében pedig bábkészítés zajlott Csepy Zsuzsával, Nagy Szerénkével és Bödők Judittal. Ezekkel a bábokkal később eljátszották Az aranyszőrű bárány mesét. Emellett a virágkészítés rejtelmeibe is betekinthettek Cseh Teréz és Magyarics Éva segítségével.

Felfedező tábor Csicsó

Szerdán hajszobrászat, műkörmözés, arcfestés Németh Katalinnal volt porondon. S ezt egészítette ki a focibajnokság a műfüves pályán és a kötélhúzás. Csütörtökön nagy nyári hadgyakorlat vette kezdetét, melyből kiderült, milyen is volt valójában a katonaélet. A nap délelőttjén egy hivatásos katona bemutatót tartott a régi és a modern katonai felszerelésekről. Péntek az univerzum napja volt, ahol Jávorka Ágoston és Nagy Sándor előadásait kísérhették figyelemmel a táborlakók. A délutáni programban „Csicsó, szeretlek” címmel kvízjátékot rendeztek, majd tábortűzzel és kiértékeléssel zárult a csicsói felfedező tábor. Egy ilyen nagy volumenű gyermektábor nem valósulhat meg segítők nélkül: Károlyi Szilvia, Földes Tímea, Csécs Nikoletta, Pálovics Nikoletta, Beke Adrián, Beke Bernadett, Babiák Sabina, Nagy Edit, Lakatos Zsuzsanna, Vörös Edina, Androvics Mihály, Androvics Zalán, Deák István, Győri Benedek Katalin és Németh Veronika alkották ezt a csapatot.

-pint-

Top