Felavatták az Egressy-szobor talapzát

Felvatták Egressy Béni szobárnak talapzatát a komáromi Városi Művelődési Központ (VMK) előtt. A talapzatra a zeneszerző szobra kerül majd, azonban az még kérdéses, hogy a VMK felveszi-e a Klapka induló komponálójának nevét. A kérvényre reagálva ugyanis a városi tanács egy újabb névvel rukkolt elő.

Pénteken Egressy Béni születésének 200. évfordulója alkalmából emlékestet tartottak a Kultúrpalotában, ennek keretén belül felavatták a VMK bejáratánál az emlékmű táblával megjelölt talapzatát. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke lapunknak elmondta, 2011-ben kezdték meg a gyűjtést az Egressy-szobor felállításáért. A költséges kivitelezés miatt még nem jött össze a teljes összeg, de a visszajelzések alapján bíznak abban, hogy nemsokára meglesznek a szükséges anyagiak. Az eddig összegyűlt pénzből fedezték a talapzat költségeit, amire egy tábla is felkerült Komárom himnuszának, a Klapka indulónak egy részletével. Az egyesület kezdeményezte azt is, hogy, tekintettel az évfordulóra a művelődési központ vegye fel Egressy Béni nevét.

A 19. század jelentős zeneszerzője, szövegírója az 1848/49-es szabadságharc idején városunkban szolgált honvéd főhadnagyként Klapka György seregében, a komáromi helyőrség zenekarának igazgatója volt. Klapka tábornok tiszteletére Komáromban komponálta 1849 augusztusában a Klapka indulót – fogalmaz az egyesület kérvénye.

Időközben azonban egy másik javaslat is érkezett a városi tanácstól, mely szerint Lehár Ferenc zeneszerzőről, operettkomponistáról kellene elnevezni a VMK-t. Lehár Komáromban született, 11 évig itt is élt, később operettjeivel szerzett magának hírnevet, elsősorban Bécsben. A Jókai egyesület képviselői egyelőre meglepve fogadták, hogy egy hosszabb kezdeményezési folyamat után most állnak elő a tanácsban egy újabb ötlettel. „Furcsa helyzet, hogy az Egressi szobor elhelyezésének jóváhagyása után, most azt szeretnék, hogy az épület más nevet kapjon“-fogalmazott a Jókai egyesület elnöke, Keszegh Margit. Az átkeresztelésről az önkormányzati képviselők döntenek majd június 3-án.

cs

Top