Féláron vonatozhatunk munkába

Azoknak, akik vonattal kényszerülnek a munkahelyükre utazni, s heti- vagy havijegyet váltanak, február 1-jétől csupán a jegy felét kell kifizetniük. A kormány Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter javaslatára döntött így. 

A kedvezményt azok vehetik igénybe, akik heti- vagy havijeggyel utaznak a belföldi másodosztályú vonatokon, amelyeket legfeljebb 210 kilométeres távolságra adnak ki. A kedvezmények névre szólóak lesznek, és érvényesek a Szlovák Vasúttársaság és a RegioJet által Komárom és Pozsony között indított vonatokon is. Az EuroCity típusú vonatokon a jegyekkel pótdíj nélkül lehet utazni, a SuperCity vonatokon azonban továbbra is csak pótdíj ellenében, mivel utóbbi esetében kötelező a helyjegy vásárlása.

„Úgy gondoljuk, hogy ezzel még vonzóbbá tesszük a vasúti közlekedést, növekedhet az utasok száma, és szeretnénk, hogy a vonattal utazók megspórolhassanak néhány eurót“ – mondta el a kedvezményekről Robert Fico miniszterelnök. A rendelkezés a minisztériumnak mintegy 1,35 millió euróba fog kerülni, a tárca azonban úgy véli, az így megnövekedett utaslétszám majd fedezni fogja a kiadásokat. Az esetleges különbözetet a saját költségvetésükből fedezik majd.

A javaslat sokak mellett a RegioJet igazgatójának, Radim Jančurának sem nyerte el a tetszését, szerinte ugyanis ez a választások előtti korrupció folytatása. A kormány ráadásul ismét diszkriminálja azokat, akiknek lakhelyén nincs vasútállomás – véli a közlekedési vállalat vezetője.

(sza)

Top