Fekália a tanyi tóban

Az elmúlt héten kellemetlen, orrfacsaró bűz árasztotta el Tanyon az Iskola és Malom utca környékét, mely a helyi tóból származott.
tanyito
Mint ahogy Bugár Imre, a falu polgármestere elmondta, az első napokban arra gondolt, hogy valaki a kertjébe engedte ki a szennyvizet, de mint kiderült, ismeretlen tettes nemes egyszerűséggel, valószínűleg fekáliát engedett a halakkal teli tóba. Ennek hatására a növendék kárászok és pontyok ezrei kapkodtak oxigéndús levegő után. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a nagy ammóniakoncentráció miatt az oxigénszint közel a nullára csökkent, minek folytán nem csoda, hogy a halak egyre-másra döglöttek meg.

tanyito2
Ottjártunkkor is tisztán érezhető volt a fekália szúrós szaga. A polgármester tájékoztatta lapunkat arról, hogy a halak nagy hányada, hozzávetőleg ezer, elpusztult, és félő, hogy további egyedekre vár ugyanez a sors. A tó széleiben több helyen négyzetméternyi  szennyszőnyeg lebeg, melyből minden jel arra mutat, hogy ide valaki emberi gondatlanságból fekáliát engedett. Mivel a tettes kiléte  ismeretlen, ezért a polgármester kéri a lakosságot, azokat, akik a tó közvetlen közelében laknak, ezek után ha valami gyanúsat észlelnek, azonnal jelentsék a 0915 355 565-ös mobilszámon vagy hívják a rendőrséget a 158-as számon. Remélhetőleg a közeljövőben, egy kis összefogással, elejét lehetne venni a hasonló halpusztulásnak. A hétvégén a polgármester kérte a tó vizének „felhígítását”.

Pint Sándor

Top