Évadnyitó a Komáromi Jókai Színházban

Megtartotta hatvankettedik évadának nyitó társulati ülését a Komáromi Jókai Színház csapata, Tóth Tibor igazgató a színészek számára megerőltető, de élvezetes évadot ígért. Az esemény a Tóth Károly és csapata által készített – a bérlethirdetés kapcsán készült – promófilm levetítésével kezdődött, majd ismertetésre került a 2014/2015-ös évad repertoárja.

Az idei első bemutató Székely Csaba: Bányavirág című drámájának színpadi adaptációja szeptember 26-án. A trilógia első részét a nagyszínpadi és a stúdió bérletet váltók is egyaránt láthatják. Az előadás rendezője Keszég László m.v.. Ezt követi Mikszáth Kálmán- Závada Pál: Különös házasság című színműve, melyet Valló Péter m.v. állít színpadra. Harmadik bemutatóként Spiró György: Csirkefej című tragikomédiáját láthatják, a főszerepben Cs.Tóth Erzsébettel. Az előadást Forgács Péter m.v. viszi színre. Tavasszal Mihail Bulgakov: Álszentek összeesküvése című drámáját láthatja majd a közönség, melyet Martin Huba m.v. rendez. Végül az évad utolsó bérletes előadása minden idők legcsípősebb és legszórakoztatóbb vígjátékának musical változata: Jean Poiret: Az őrült nők ketrece, Méhes László rendezésében.

A stúdiószínpad kínálata – a már említett Bányavirágon kívül három nívós vendégelőadást tartalmaz: látható lesz majd az Orlai Produkciótól Martin Sherman: Rose című előadása, Vári Éva szereplésével, a Rózsavölgyi Szalon vendégelőadása, Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek, Szervét Tiborral és Sipos Verával, végül pedig Keith Huff: Jó zsaru-rossz zsaru c. darabot láthatják Stohl András és Szabó Győző előadásában.

A gyermeknézők a Három kismalac meséjének örülhetnek, melynek szeptember 10-én lesz a bemutatója, valamint visszatér Süsü a sárkány, ami 2009-es premiere óta a Jókai Színház egyik sikerdarabjává vált, a kilátások szerint az új évadban elérheti a 150-es előadásszámot is!

jokaievadnyito
Sikeresnek bizonyul a színház legújabb ajánlata: aki három új bérletest hoz a színháznak, a saját bérletét ingyen kapja. Tóth Tibor hangsúlyozta, hogy a Komáromi Jókai Színház amellett, hogy helyben kiszolgálja a közönségét, rengeteg helyen játssza még előadásait a felvidéken és Magyarországon egyaránt.

Pozitív eredmény, hogy a színház felnőtt bérleteseinek száma kétezer fővel nőtt az utóbbi évben, nem titkolt tény, hogy a könnyebb műfaj produkciói (Made in Hungária, Lili bárónő) hozták a nagyobb nézőszámot, de mindez reménykeltő, mert lehetőséget biztosít arra vonatkozóan, hogy a komolyabb hangvételű előadásokat is egyre többen látogassák.

Az új évadban Bárdos Judit és Tóth Károly színművész szerződik a társulathoz, valamint a tavaly év végén távozott Váradi Adolf karbantartó munkáját (összevont munkakörben) Szajkó József veszi át. Hogy az idén ki kapja a Lőrincz Margit emlékgyűrűt, a nyugdíjas művésznő távolléte miatt egyelőre nem derült ki.

A Jókai Színház továbbra is népszínházi karaktert képvisel, ahol a szórakoztató jelleg mellett hangsúlyos szerepet kap a gondolatiság is. A következő évad minden bizonnyal megterhelő lesz a művésztársulat számára, a bemutatók nagy része csekély számú vendégművész alkalmazásával megy majd végbe, s a fiatalok kivételes megmutatkozási lehetőségeket kapnak majd.

(jokai)

Top