A Vöröskereszt helyi alapszervezete március elején gyermek és felnőtt elsősegély-tanfolyamot tartott a kultúrházban. A Tóth Rozália polgármester védnöksége alatt megvalósult eseményen részt vettek a Pati Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai is Szajkó Béla elnök vezetésével.
Hók Adrianna a jól működő, 81 tagú Vöröskereszt elnöke lapunknak elmondta, rendkívül fontosnak tartották a tanfolyam megszervezését, hiszen bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor szükség lehet a gyors és szakszerű segítségnyújtásra. A képzésen 25 fő vett részt, köztük számos középiskolás és fiatal felnőtt, akik aktívan, érdeklődően kapcsolódtak be a programba. A közel háromórás tanfolyamon a résztvevők elméleti és gyakorlati formában is elsajátíthatták az életmentés alapjait.
A jelenlévőket Szénási Mária egészségügyi nővér avatta be az újraélesztés leghatékonyabb módszereibe, külön hangsúlyt fektetve a helyes technikára és a gyors reagálás fontosságára. A résztvevők megismerkedhettek a defibrillátor használatával is. Hók Adrianna úgy véli, a képzés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy faluközösségük tagjai magabiztosabban, és felkészültebben tudjanak segíteni vészhelyzet esetén.
JN.