Elképesztő felhozatal a legnagyobb fesztiválokon!

A Sziget Kulturális Szervezőiroda idén is kitett magáért, hiszen Magyarország három legnépszerűbb fesztiválján (VOLT, Balaton Sound, Sziget) olyan előadók lépnek majd fel, melyeknek köszönhetően nem győzzük kapkodni a fejünket. A partiarcok többsége nyilván egy percet sem szeretne kihagyni, ráadásul a rendezvények régiónkból 1-2 óra utazással elérhetőek, de sokan vannak, akiknek többször is meg kell gondolniuk, melyik hepajon vesznek részt. Ebben próbálunk segíteni.

A Sopronban zajló Volt Fesztivál idén június 29-én, kedden kezdődik, és mindenképpen érdemes lesz kilátogatni, hiszen amellett, hogy a hetijegy még a helyszínen is csupán 32 000 forintot fog kóstálni, olyan legendás zenekarok lépnek majd fel, mint az Iron Maiden, a Slayer, vagy éppen a Magyarországra sokadszor visszatérő és több hektoliter izzadságot generáló the Prodigy. Azoknak is kijut a jóból, akik anynyira nem rajonganak a gitártépésért, hiszen Paul Kalkbrenner, Axwell Λ Ingrosso és Wiz Kalifa is tiszteletét teszi a Telecom Nagyszínpadon. A magyar zene kedvelői is megtalálhatják számításaikat, hiszen a Volt Fesztivál tradicionálisan felvonultatja a hazai szcéna legmenőbb csapatait, így a Wellhello, a Halott Pénz, de pl. a Magna Cum Laude és a Tankcsapda sem hiányozhat majd.

foto: fb/archív

A Volt utáni pihenésre csupán három teljes nap jut: szinte azonnal szedhetjük is a sátorfánkat, hiszen július 6-án este már a zamárdi szabadstrand Szántód felőli végén dalolhatjuk a Punanni Massif strófáit. A Balaton Sound tehát továbbra is a megszokott helyszínen fogadja a (főleg) fiatalabb generáció képviselőit, ráadásul a szervezők idén azoknak is megpróbának kedveskedni, akik szerint egy ideje „túl kommersz a zenei felhozatal”. Armin Van Buuren ugyanis régi motorosnak számít, a július 9-i estén viszont előreláthatólag óriási bulit fog csapni. Paul Van Dyk is ez a kategória, a trance szerelmesei tehát erősen ki lesznek szolgálva. Mint minden évben, idén is érkezik egy nagy név a Hip-hop és R&B palettájáról, aki nem más, mint a youtube csatornán félmilliárdos nézettségű Loyal előadója, Chris Brown. Martin Solveig, Fritz Kalkbrenner, Sven Väth, Dimitri Vegas & like Mike és még sorolhatnánk a végtelenségig, de felesleges. Egyszerűen ott kell lenni, és a lábunkat a Balatonba lógatva élvezni a napsütést, a remek zenét és a körülöttünk hömpölygő vidám társaságot.

„Egy hely, ahol annál is több élmény vár rád, mint gondolnád” – ilyen mantrákkal népszerűsíti önmagát Magyarország legnagyobb fesztiválja, a Sziget, de véleményünk szerint aki akár már egyszer is beleszagolt az ottani atmoszférába, az enélkül is vissza szeretne térni. Az augusztus 10-én kezdődő rendezvény mindjárt egy óriási névvel robbant: a nulladik napon Rihanna mutatja be, miért is tartozik a világsztárok kategóriájába, de a programban olyan neveket is megtalálunk, mint a Muse, David Guetta, Manu Chao, Hardwell vagy éppen a The Chemical Brothers. A rendezők nem trutyival gurigáznak, hiszen az Oasis egykori alapembere, Noel Gallagher is tiszteletét teszi új csapatával, de a remek hanggal megáldott John Newman is koncertet ad. Tinie Tempah, Parov Stellar, Afrojack, Fedde le Grand, Skunk Anansie, Wilkinson, tovább nem is sorolnánk, mert elfogyna a nyomdafesték.

Maradjunk annyiban, hogy minden idők egyik legjobb Sziget Fesztiváljára van kilátás. Ne halaszd tehát holnapra, még ma válts jegyet a volt.hu, balatonsound.hu, és a sziget.hu weboldalakon. Ugyanitt alapos és részletes válaszokat kaphatsz a közben felmerülő kérdéseidre. Fesztiválra fel!

Top