Elindult a Covid-automata, részleges iskolanyitás



Hosszú vajúdás és ellentmondó nyilatkozatok után múlt pénteken döntött a kormány: hétfőn elindult a Covid-automata, illetve – néhány járást leszámítva – engedélyezték az óvodák, az alapiskolák alsó tagozata, illetve a középiskolák végzős osztályai újranyitását. Más kérdés, hogy sok helyen ennek ellenére sem nyitottak meg az alapiskolák – Gútán például egyelőre nem.

Eddig is káosz jellemezte a szlovák kormány járvánnyal kapcsolatos kommunikációját, a múlt héten azonban még egy lapáttal rátettek az illetékesek. Míg az iskolaügyi miniszter határozottan állította, hogy hétfőtől nyitnak az óvodák, az alapiskolák alsó tagozatai, illetve a középiskolák végzős évfolyamai, Igor Matovič miniszterelnök még csütörtökön is azt nyilatkozta, ezt nem tartja helyes lépésnek. Végül csak péntek este hagyta jóvá a részleges iskolanyitást a kormány, illetve döntött arról, hogy két nap múlva – hétfőtől – milyen járványügyi intézkedések lesznek érvényesek. Ezzel az utolsó pillanatban meghozott döntéssel ismét nehéz helyzetbe hozták az önkormányzatokat, illetve az iskolákat is, ezért országszerte számos településen döntöttek úgy, hogy egyelőre nem nyitják meg az iskolákat. Valahol csak egy-két nappal halasztották, mivel az idő rövidsége miatt nem tudták megtenni a szükséges előkészületeket, másutt pedig korainak tartották a lépést.

Élesítették a Covid-automatát

Hétfőtől beindították az ún. Covid-automatát, aminek lényege, hogy kiszámíthatóbbá tegye az egyes járványügyi intézkedések érvényességét az egyes régiókban. Az automata a járásokat a járványügyi helyzet, a fertőzöttség szempontjából 7 kategóriába sorolja, melyeket különböző színnel jelöl – fekete, bordó, piros, rózsaszín, narancssárga, sárga, zöld –, és mindegyik kategóriához előre megállapított járványügyi intézkedéseket rendel.

Országos szinten egész Szlovákia a legrosszabb, fekete fázisban van, járási bontásban viszont csak 9 járás tartozik a fekete kategóriába, köztük a Vágsellyei. Ezekben a járásokban egyelőre nem nyithatnak ki az iskolák, és a munkába járáshoz 7 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztre van szükség.

A járások besorolása a folyó hétre

Bordó járás vagyunk

A legtöbb járás a feketénél eggyel jobb bordó besorolást kapta, köztük a Komáromi, az Érsekújvári, a Lévai, a Galántai, a Szenci, de például egész Pozsonyt is ide sorolták. Ezekben a járásokban is 7 naposnál nem régebbi negatív teszt kell a munkába járáshoz, viszont az iskolák – részlegesen – megnyithattak, amennyiben az illetékes regionális hivatal sem emelt kifogást.

A piros járásokban – jellemzően észak-szlovákiai járások – már elég kéthetente teszteltetnünk magunkat, míg az egyetlen rózsaszín besorolású járásban, a Nagykürtösiben elég a 21 napos negatív teszt is a szabadabb mozgáshoz.

Komáromban nyílnak az iskolák

Az óvodák, illetve az iskolák részleges nyitásának feltétele, hogy leteszteljék a pedagógusokat, alkalmazottakat, továbbá a gyerekeket iskolába kísérő szülőt is. Az idő rövidsége ellenére ezt Komáromban meg is oldotta az önkormányzat – a városi iskolákban szombaton teszteltek –, így február 8-tól megnyithattak az alapiskolák alsó tagozatai, továbbá az óvodák is, immár minden gyermek számára. Természetesen csak azok léphetnek az oktatási intézményekbe, akik negatív teszttel rendelkeznek, kivéve a gyerekeket, tanulókat, akiknél ez nem kötelező. A tanítók hétfőn védőeszközöket kaptak, a város a tanulóknak is biztosít maszkot, továbbá fertőtlenítőszereket. Szükség esetén ózonizáló berendezéssel fertőtlenítik a tantermeket a városi hivatal munkatársai.

Komáromban egyébként – amíg szükséges – minden szombaton biztosítják majd a pedagógusok és az érintett szülők tesztelését. A komáromi iskolák nyitásához a regionális közegészségügyi hivatal is hozzájárult.

Gútán marad az iskolazár

A Komáromi járásban azonban több településen egyelőre nem nyílnak meg az alapiskolák alsó tagozatai, így Gútán sem. A Horváth Árpád polgármester által összehívott helyi válságstáb ugyanis vasárnap úgy döntött, egyelőre túl kockázatos lenne az iskolák megnyitása, tekintettel például arra, hogy a gyermekek gyorsan terjesztik a fertőzést pedagógus és szülő, valamint szülő és szülő között. A polgármester leszögezte, óriási szükségét látja az iskolák beindításának, ám „nem sodorhatjuk veszélybe a pedagógusok társadalmát, hiszen már ezekben a napokban is sokuk karanténba kényszerült”.

Hétfőn az ógyallai Feszty Árpád Alapiskolában sem indult be az oktatás, az iskola vezetése azért döntött így péntek délután, mert a kormány akkor még nem hozta meg az ezzel kapcsolatos döntést. Ugyanakkor február 9-én már nyithatnak az iskolában. Néhány más járásbeli kisiskolában is halasztották a nyitást, de Pozsonyban sem nyitnak meg egyetlen önkormányzati fenntartású alapiskolát sem.

Csökken a fertőzöttség

A Komáromi járásban szerdától szombat estig (február 3-tól február 7-ig) 26 021 embert teszteltek le valamelyik önkormányzati vagy mobil tesztelési ponton, összesen 339 teszt mutatott pozitív eredményt, ami 1,3 százalékos fertőzöttséget jelent. Ez azt jelenti, hétről hétre kevesebb az új fertőzött, hiszen két héttel korábban az összesített eredmények szerint még 2,26 százalék volt a fertőzöttség.

Gócpont Harcsáson

Járásunkban sajnos több gócpont is van, például idősotthonokban – erről kapcsolódó cikkünkben bővebben olvashat –, de a Komárom határában lévő harcsási szociális lakásokban élők közül is sokan fertőzöttek. Utóbbi helyen két hete 5,73 százalék, egy héttel ezelőtt szombaton 4,37 százalék lett a fertőzöttségi arány. Legutóbb múlt szerdán végzett PCR tesztelést az önkormányzat a közegészségügyi hivatallal együttműködve, ekkor a korábbi pozitív eseteket és a velük kapcsolatba került személyeket tesztelték, és 72 mintából 13 lett pozitív, ami 18 százalékos fertőzöttséget jelent. (Szombati harcsási adat: 177 minta/18 pozitív/10,17%.)

Összesen 44 Harcsáson élő személyt köteleztek otthoni karanténra, a város szociális terepmunkásai részletes tájékoztatást nyújtanak az ottani lakosoknak annak érdekében, hogy a vírus ne terjedjen tovább. A városi rendőrök az állami rendőrökkel közösen figyelik a helyzetet, és a harcsási lakosok közül csak annak engedik meg a környék elhagyását, aki negatív tesztet tud felmutatni. A komáromi városi buszjáratok átmenetileg nem közlekednek Harcsás városrészbe, az itteni gyerekek egyelőre nem mehetnek iskolába sem. A közegészségügyi hivatal szerint a helyzet egyelőre kezelhető, nem szükséges teljes lezárás.

A kormány néhány járványügyi szabályt módosított, ezek közül a legfontosabb, hogy a pedagógusok, iskolai alkalmazottak jóval hamarabb kapják meg a Covid elleni oltást az eredetileg tervezettnél, és már ezen a héten megkezdődhet a vakcinázásuk.


Nehéz így újraindítani az iskolákat…

Keszegh Bélát, Komárom polgármesterét a kormány kapkodó kommunikációjáról és a jelenlegi helyzetről kérdeztük: „Nehéz úgy újraindítani az iskolákat, hogy a kormány tagjai egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesznek. Az iskolaügyi miniszter nyitna, a kormányfő meg nem. A számokat már szinte senki nem veszi komolyan, mivel egy héten belül különböző adatok jelentek meg. Az is érdekes, hogy Magyarországon folyamatos az oktatás az alapiskolákban, a fertőzöttségi adatok mégis sokkal jobbak. Ausztriában is nyitják az iskolákat. Azért nehéz döntés ez, mert egy-két hét múlva sem fog eltűnni a vírus és jönnek a különböző mutánsok. A gyerekeink pedig a szemünk láttára épülnek le szellemileg és fizikailag. Komáromban a legnagyobb fokú biztonság mellett működhetnek az iskolák. Pozitív fejlemény, hogy a pedagógusok oltását is előre sorolták.“


Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta eheti számában jelent meg.)

Top