Délen keveseket érdekelt a népszavazás

Érvénytelen lett a család védelméről szóló szombati népszavazás, miután a részvételi arány bőven az 50 százalékos érvényességi küszöb alatt maradt. Országosan a választók 21,4 százaléka szavazott, de a Komáromi járásban csak 7,8 százalékuk. Még ennél is alacsonyabb volt a szavazási kedv a Dunaszerdahelyi járásban (7,6%), miközben az összes magyarlakta járásban jelentősen az országos átlag alatt maradt. 

IMG_3550

A Családért Szövetség (AZR) által kezdeményezett népszavazás során az alábbi kérdésekre vártak választ a szavazóktól:

  1. Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kötelékét lehessen nevezni?
  2. Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket?
  3. Egyetért-e azzal, hogy az iskolák ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, melyek tananyaga a szexuális viselkedéssel, illetve az eutanázia kérdésével foglalkozik?

A referendumon résztvevők nagy többsége ugyan igennel szavazott a kérdésekre, ám a részvételi arány mégis azt mutatja, az embereket nem érdekelte a voksolás.

Míg a Családért Szövetség az igenek magas arányát emelte ki, rámutatva, hogy az emberek 90 százaléka igent mondott a házasságra és a családra, a melegjogi szervezetek úgy értékelték, az alacsony részvétel azt mutatja, Szlovákia egy toleráns ország, s az emberek zöme nem kívánt véleményt mondani arról, ki hogyan élhet.

A népszavazás első kérdésére az emberek 95 százaléka szavazott igennel, 4,1 százaléknyian nemmel. A második kérdésnél 92,4 százalékos volt az igenek aránya, a nemeké 5,5 százalék, a harmadik kérdésre pedig 90,3 százaléknyian voksoltak igennel, nemmel pedig 7,3 százalék.

(d) (fotó: Drozd Milán)

Top