Cseh fiatalok a legnagyobb marihuána-fogyasztók

Továbbra is a cseh fiatalok a legnagyobb marihuánafogyasztók Európában – közölték kedden Prágában cseh és európai felmérésekre hivatkozva.

Évente legalább egy marihuánás cigarettát a 14 és 34 év közötti cseh fiatalok 18,5  százaléka szív el. Az első marihuánás cigarettáját a cseh fiatalok 40 százaléka már 15-16 éves korában elszívja – derül ki abból az éves jelentésből, amelyet az európai droghasználatot figyelő központ kedden hozott nyilvánosságra Prágában.

A cseheket a statisztikákban a fiatal dánok, franciák és spanyolok követik – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor például Romániában csak a fiatalok egy százaléka kísérletezett a marihuánával.

“Európa mai lakossága közül mintegy 80 millió személy próbált ki már valamilyen drogot életében. Az esetek döntő többségében ez marihuána volt” – mondta Danil Ballota, az európai központ szakértője újságíróknak.

Csehországban a 15 és 64 év közötti lakosság 28 százalékának vannak tapasztalatai a drogfogyasztás terén. Cseh felmérések szerint a legelterjedtebb és legveszélyesebb kábítószer Csehországban azonban a hazai gyártmányú pervitin, amely crystal néven egyre inkább terjed Szlovákiában és Németországban is. A szintetikus drognak számító pervitinnel a 15 és 64 év közötti cseh lakosság több mint 20 százalékának vannak tapasztalatai. “Ezt a németek és a szlovákok is a csehországi piacokon szerzik be” – állította Ballota.

Szakértők szerint a csehországi pervitin több mint 40 százaléka Prágában kerül forgalomba többnyire különféle klubokban és más szórakozóhelyeken.

(MTI)

Top