Röplabda

Jó taktika és sok türelem kell a női röplabdához

Peter Kašper, vagy ahogyan a barátai ismerik, “Citrón”, két éve tartozik a komáromi röplabda sport kötelékeibe. A tehetséges játékos kulcsszerepet játszott a Duna-partiak szép menetelésében, de új kihívásként elvállalta az újjáalakuló női csapat vezetését is. Ebből az alkalomból készítettünk vele interjút.

Így töltik a karácsonyt a komáromi röpisek

Nehezen indult be a komáromi extraligás röplabdacsapat gépezete, hiszen a bajnokság elején több bántó vereség is a statisztikákba került, ugyanakkor a röpis srácok az idő múlásával egyre inkább felvették a tempót, újabban pedig nagyon szép eredményeket szállítanak. Hamarosan azonban ők is megpihenhetnek, hiszen még az élsportolók is kihagynak pár napot a karácsonyi időszakban. Ebből az

Komáromi röplabda: a fiataloknak van kitől tanulniuk

A komáromi röplabdások ugyan egy évvel korábban még csak a második legnívósabb ligában szerepeltek, a szinte helyi fiatalokból álló csapat kiharcolta az extraligába való visszajutást. Az első számú országos bajnokság azonban már “más kávéház”, így a Duna-parti egyesület kénytelen volt erősíteni, ugyanakkor az utánpótlás nevelését továbbra is első számú prioritásként kezeli.

Teljesítsük a fiatalok álmait!

Nagyjából egy éve érkezett a hír a komáromi férfi röplabda klub háza tájáról, hogy anyagi okok miatt nem tudják bevállalni az Extraligát, így egy vonallal lejjebb, az első országos bajnokságban folytatják. A csapat teljes egészében átalakult, a 2017/18-as pontvadászatot pedig már szinte csak saját nevelésű fiatal játékosokkal kezdték el. Ezért is számít kisebb csodának, hogy

Mi lesz veled komáromi röplabdacsarnok?

Az egykoron szebb napokat is látott komáromi röplabdacsarnok már évek óta kihasználatlanul, pontosabban fogalmazva használhatatlanul várakozik további sorsának alakulására. A legutóbb a városban tomboló vihar pedig feltette a pontot az i-re: a rengeteg víz utat talált, és eláztatta a csarnok padlóját, ami teljesen tönkrement. Sok a kérdés, kevés a válasz, ezért megkérdeztük Nagy Tamást, a

Top