Kultúra, oktatás

Folyamatosan nő a diáklétszám Komáromban

Évről évre egyre több diák látogatja a komáromi alapiskolákat. Idén szeptembertől 65 tanulóval nőtt a diáklétszám tavalyhoz képest – derül ki abból a tájékoztatóból, melyet a legutóbbi testületi ülésen a képviselők elé terjesztettek.

Nálunk volt a filmpremier

Komárom. A Tatra moziban tartotta múlt kedden este új filmje bemutatóját a Fórum Kisebbségkutató Intézet. Az „1956 Az elfelejtett forradalom” című dokumentumfilm egy évig készült és az 1956-os forradalom csehszlovákiai visszhangjáról szól. Délelőtt a Selye János Egyetem Református Teológia Karán volt elővetítés. A történéseket illusztráló korabeli jeleneteket Komáromban, egyebek mellett a Selye János Gimnáziumban és a

A színházigazgató választ vár

Még augusztusban fordult levéllel Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, a Jókai Színház igazgatója a Külhoni Magyar Nemzeti Színház vezetőségéhez, Benkő Géza színész tavaly november 19-én bekövetkezett sajnálatos tragikus halálával kapcsolatban. A birtokunkba jutott levél szerint a magyarországi társulat több mediális felületen is közölte, saját halottjának tekinti Benkő Gézát.

Top