Kultúra, oktatás

Mi Karácsonyunk: alakul a program

KOMÁROM. Vasárnap óta adventi koszorú díszíti a Klapka teret, a délután folyamán már meg is gyújtották az első gyertyát. Civilek és a város közös szervezésében karácsonyig minden hétvégén különböző programok követik egymást a belvárosban: érkezik a Mikulás, lesz kincskeresés, kézműves foglalkozások, zene, ének, mézeskalács sütés és más meglepetések. 

A hétvégén András-napi vásár

KOMÁROM. Idén újra november végén rendezik meg az András-napi vásárt. Helyszíne továbbra is a vár előtti parkoló és környéke. Az összes eladóhely elkelt, a vásári portékán kívül a finomságokból és a szórakozási lehetőségből sem lesz hiány. Bővülő parkolási lehetőségek, nagyobb szervezettség jellemzi majd a sok ezer embert vonzó eseményt.

Felvidéki siker a slam poetry bajnokságon

A negyedik alkalommal megrendezett magyarországi országos bajnokságon a füleki származású, Komáromban élő Laboda Róbert két díjat is bezsebelt: a második helyezés mellett a megosztott közönség díjat is hazahozta.

Jubileumát ünnepelte a pedagógusszövetség

KOMÁROM. Október 17-én, szombaton ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Egész Dél-Szlovákiából érkeztek Komáromba pedagógusok, a szövetséggel együttműködő szervezetek képviselői, de a Kárpát-medencében működő testvérszervezetek vezetői is. Magyarország pozsonyi nagykövete, továbbá a magyar kormány köznevelésért felelős államtitkára is jelen volt.

Top