Kultúra, oktatás

Sok újdonság a Lehár-évben

Január végén a 6. Lehár bállal kezdődött, a Marica grófnő című nagyoperett márciusi előadásával folytatódott a Lehár-év a Lehár Ferenc Polgári Társulás szervezésében. Nemrég „Lehár-művek a színpadon” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdettek, melynek beküldési határideje augusztus 25. A pályázatról bővebb információ a tereziaklemen@gmail. com címen kérhető.

Már építik a Csillag óvodát

Tavaly decemberben ünnepélyes keretek között tették le a Csillag óvoda és bölcsőde alapkövét, mely a Szövetkezet utcában épül meg. Március második felében a versenytárgyalást megnyerő komáromi TONEX Kft. el is kezdte az építési munkálatokat.

Hamarosan 27. Komáromi Napok

Április 26-tól május 1-ig az idei évben is megrendezésre kerül, immár 27. alkalommal a Komáromi Napok. Idén a városba látogat a Magna Cum Laude, Peter Lipa, a Horkýže Slíže, a Ladánybene 27, valamint Tóth Gabi is. Emellett sokszínű kísérőprogramok, gasztronómiai különlegességek és kézművesek is várják majd az érdeklődőket városszerte. De persze a hagyományossá vált Borok

Top