Gazdag programmal érkezik a Komáromi Nyár

Nagyon gazdag és színvonalas műsorral kopogtat az idei Komáromi Kulturális Nyár – emelték ki a szervezők múlt heti sajtótájékoztatójukon. Elhangzott, a kultúrát csak a nézői hűség mentheti meg, a kulturális szereplők nem élnének túl még egy újabb, járványügyi bezárásokkal terhelt másfél évet.

Múlt szerdán az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója, Lakatos Róbert kezdeményezésére tartottak sajtótájékoztatót az idei Komáromi Kulturális Nyár szervezésében együttműködő szervezetek képviselői – így Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás ügyvivője, Kiss Réka, a Villa Camarum Polgári Társulás ügyvivője, Jozef Černek, a Dramaťák és a Slovenskí rebeli vezetője, valamint Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

A résztvevők egyértelműen állást foglaltak az együttműködés szükségessége mellett – az Egressy Béni VMK felvállalná a jövőben azt, hogy a helyi szervezőkkel együttműködve rendszerezze a kulturális rendezvényeket. Ha a szervezők átruháznák a koordinációs szerepkört a VMK-ra, elkerülhetők lennének a bosszantó „egymásra szervezések“, nagyobb összhangban valósulnának meg azok a rendezvények, amelyek egy ilyen nehéz, Covid 19-cel sújtott időszak után a nézők kegyeiért küzdenek.

Lakatos Róbert hangsúlyozta, soha még ilyen gazdag program nem volt a nyár folyamán – Komárom a kultúra fővárosa. Elhangzott, az egységes szervezés érdekében a jövőben egy kulturális hírportált is működtetne a komáromi VMK, mely a saját rendezvényein túl más rendezvényeknek is propagációs felületet biztosítana. Jozef Černek külön kiemelte Tajná láska/Titkos szerelem című előadásukat, melyet már június 27-én, 19 órától előadnak a Matica-házban, és kis részben magyarul is szól a közönséghez. Klemen Terézia is egy hamarosan sorra kerülő rendezvényt emelt ki: ugyancsak június 27-én délután Nemzetközi Fúvószenei Fesztivál lesz a Klapka téren.

Az említett programok azonban csak a bemelegítést jelentik, a programkavalkád júliustól indul be igazán. Lesznek további színházi előadások, szabadtéri és benti koncertek – többek között Rúzsa Magdi és Vadkerti Imre érkezik, valamint Emmer Péter is fellép –, operettgála, Komáromi Sörfesztivál és Borászok a bástya alatt a Wine Gardenben, valamint Szent István-napi rendezvények is. Sőt, mint azt Kiss Réka hangsúlyozta, augusztus végén a Komálom Gyerkőcfesztivált is megszervezik a Tiszti pavilon udvarán és színpadán, remélhetőleg már a megszokott formában. A Komáromi Kulturális Nyár tervezett műsora a VMK facebook-oldalán is megtekinthető, de a Delta programajánlójában ugyancsak hétről-hétre közöljük majd az éppen aktuális eseményeket.

Keszegh Béla kiemelte, a város is igyekszik hozzájárulni Komárom kulturális életének fellendítéséhez, elsősorban azzal, hogy megfelelő körülményeket biztosít a rendezvényekhez. Megemlítette a VMK környékének felújítását és egy multifunkciós előadóterem kialakítását – erről előző számunkban részletesen írtunk –, a Tiszti pavilon nézőterének felújítását, a Csemadok és a Matica székházának kisebb felújításait, továbbá a Szent István szobor környékének felújítását.

Kiss Réka úgy vélte, a kultúra csak a nézői hűség segítségével lesz képes túlélni, miután az elmúlt másfél év kényszerű bezárásai csődközeli helyzetbe sodorták a kulturális szereplőket.
(cs)

Top