Közélet

Eladják a volt vámházat

KOMÁROM. A városatyák rábólintottak az Erzsébet híd lábánál található egykori vámház épületének eladására. A Jókai Színház 10 ezer eurót kapott ülőgarnitúrák újrakárpitozására. Téma volt a KOMVaK, de a mozi felújításáról is döntöttek a képviselők: legkésőbb jövő augusztusig kell elkészülnie. 

Testületi ülés kérdőjelekkel

Ismét egy sok pontból álló programmal vágtak neki a csütörtöki testületi ülésnek a komáromi képviselők. A megfelelően előkészített anyagokkal már kevésbé gond, a városatyák részéről azonban kérdések hada hangzott el: legtöbben a várfelújítás miatti plusz költségek és a városi hivatalban történt személyi változtatások miatt emelték fel szavukat. Kérdésekből nem volt hiány, válaszokból annál inkább.

Nagygyűlés iskoláinkért

Bár pénteken egész nap esett, nem mosta el a magyar iskolák védelmében megrendezett tiltakozó nagygyűlést Komáromban. Igaz, a Klapka tér helyett a Városi Művelődési Központban került sor a demonstrációra, de így is közel ezren zsúfolódtak össze, hogy jelenlétükkel tiltakozzanak az iskolaügyi minisztérium szlovákiai magyar oktatást hátrányosan érintő döntései, a kisiskolák felszámolása ellen.

Tiltakozó nagygyűlés iskoláinkért

Szeptember 25-én, pénteken 16:30-tól kerül sor a kisiskolák megmaradásáért, a színvonalas magyar nyelvű oktatásért szervezett nagygyűlésre Komáromban, a Klapka téren. Széles körű összefogás jellemzi az akciót, szakmai szervezetek és pártok is mellé álltak.

Visszaszorulóban a bűnözés

Örömteli hír, hogy az idei év első 7 hónapjában tovább csökkentek a bűnözési mutatók járásunkban, az viszont kevésbé, hogy a felderítettség aránya is visszaesett. Kevesebb a közlekedési baleset is, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Összefoglaló cikkünkben néhány konkrét ügy fejleményeiről is írunk, de a járási rendőrparancsnoktól azt is megkérdeztük, lehet-e magyarul bejelentést tenni a rendőrség 158-as hívószámán.

Top