Közélet

Komáromi közbiztonság

Komáromi közbiztonság

Felkapott téma a közbiztonság kérdése, illetve a városi rendőrség tevékenysége Komáromban. Fél éve jóval gyakrabban járőröznek a legproblémásabb városrészekben, sőt egy rendőrőrsöt is létrehoztak a II-es lakótelepen. Ez azonban januárban bezárt, a fokozott rendőri jelenlét azonban maradt. Az eddigi intézkedések ugyan hoztak eredményeket, de bőven akad még tennivaló. A helyzetet nehezíti, hogy idén a javasolthoz

Ügyvezetőt választanak a Dunamente TDM élére

A tavalyi év végén megalakult a Komárom és Párkány közti települések és vállalkozások turisztikai összefogása, a Dunamente TDM. Az érdemi munka azóta elkezdődött, a szervezet most választ ügyvezető igazgatót. Várják az érdeklődők jelentkezését.

Fogyunk és öregszünk

Míg Szlovákia tavaly a legtöbb lakossal büszkélkedhetett történelme során, Komáromban tovább csökkent a népesség: az elmúlt évtizedben a város összlakosságának 10 százaléka tűnt el. Mi áll a szomorú statisztika hátterében, megállítható-e a csökkenés, hová tűnnek a városlakók Komáromban és Gútán?

Megoldódik a volt Poliklinika gondja?

Csupán kilenc programpont szerepelt a komáromi képviselő-testület idei első ülésének napirendjén, így kivételesen néhány óra alatt véget ért a tanácskozás. Szóba került a II. lakótelepi rendőrőrs sorsa, a város új területrendezési tervének elkészítése, melyre támogatást lehet nyerni, továbbá kiértékelték az András- napi vásárt is. A magyar nemzetpolitikai államtitkár komáromi látogatásával kapcsolatban elhangzott: megoldódhat a volt

Mikor érkezik az uniós segélycsomag?

Egyelőre kérdéses, mikor kaphatnak uniós segélycsomagot a rászorulók. Az biztos, hogy erre leghamarabb a márciusi választások után, május környékén kerülhet sor. Alapélelmiszereket, illetve higiéniai eszközöket tartalmazó csomagokat is osztanak majd a szegény családoknak, az anyagi szükséghelyzetben élőknek.

Top