Közélet

Mikor érkezik az uniós segélycsomag?

Egyelőre kérdéses, mikor kaphatnak uniós segélycsomagot a rászorulók. Az biztos, hogy erre leghamarabb a márciusi választások után, május környékén kerülhet sor. Alapélelmiszereket, illetve higiéniai eszközöket tartalmazó csomagokat is osztanak majd a szegény családoknak, az anyagi szükséghelyzetben élőknek.

Kétnyelvűség az üzletekben

Néhány hónappal ezelőtt egy felmérés zajlott Komáromban, mely azt térképezte fel, hogy az egyes üzletekben vannak-e magyar feliratok, kiszolgálják-e a vásárlókat magyarul, és mit gondolnak a kétnyelvűségről a boltok tulajdonosai. Van még hová fejlődni egy magyar többségű városban is.

Stubendek: konkrét eredményeket várok

Egy éve lépett hivatalba Komárom új vezetése. Azóta több területen is történtek pozitív változások, például a turizmusfejlesztésben vagy a komáromi vízműnél. Ha azonban a városi hivatal átszervezését nézzük, egyelőre kérdéses, meghozza-e a várt eredményeket, a munkahelyteremtés és sikeres pályázatok terén pedig sok kritika éri a városvezetést. De hogyan látja a helyzetet Stubendek László polgármester? Mire

Így jártak ülésekre a városatyák

KOMÁROM. Egy évvel ezelőtt alakult meg az új képviselő-testület Komáromban. Megnéztük, hogy a városi képviselők mennyire vették ki a részüket az önkormányzat munkájából – pontosabban azt, ki hányszor hiányzott az ülésekről. Összességében kijelenthető, a komáromi képviselők nem lógósak.

Új évi szigor az utakon

Az új évben akár ezer eurós bírságot is kaphatnak azok a szabálytalankodó sofőrök, akik túllépik a sebességhatárt az utakon. Jönnek az elektronikus autópálya-matricák, ezen kívül emelkedik a minimálbér, az anyasági támogatás, csökken az áfa. Mennyit érzünk meg belőlük?

Top