Búcs madárvilága és természeti értékei

Katona Mihály földrajztudós és lelkipásztor születésének 250. évfordulójára emlékezve a község önkormányzata kiadta a „Búcs madárvilága és természeti értékei” című könyvet, amelyet a Kunszentmártonban élő Katona Mihály írt.

bucs

A község határa illetve a szűkebb kistérség vonzáskörzete számos történelmi, kulturális és főleg természeti kinccsel rendelkezik. A kiadvány célja, hogy a gyerekeket, felnőtteket megismertesse a térség madárvilágával. A körülöttünk élő madarak a közösség mindennapjainak éppúgy aktív részesei, mint ahogyan részesei az erdőknek, mezőknek vagy vizes élőhelyeknek. Katona Mihály madárkutató ebben a tanulmányban dolgozta fel a többéves búcsi „madárles” megfigyeléseit.

Az előzményekről annyit, hogy 2008-ban, a Katona Mihály Alapiskolában létrejött egy természetjáró és madármegfigyelő tábor a helyi madárvilág felkutatására. Majd 2009-ben Búcs község madárkutatását több intézmény és szervezet kérte, azzal a céllal, hogy tárja fel és tegye közzé a község természeti értékeit, a madárvilág jelenlétét.

A községben hét frekventált terület – a halastó és környéke, Peresi erdő, Búcsi szikes, öreghegy, lakott terület, Kerekfüzes, Kutyahegy – került kiemelésre. A községben látott madárfajok száma összesen: 107, ebből 97 a természetes élőhelyen megfigyelt madárfaj, a majorságokban tartott fajok száma 7, a téli madárfajok száma 3.

Zárszóként az alapiskola igazgatónője, Győző Andrea egy madárles-tábor ötéves (2008-2013) tapasztalatát foglalta össze: „A madárles-tábornak számos hozadéka van az elmúlt öt évre visszatekintve. A madarakkal és a természetvédelemmel nemcsak ezen a pár napon foglalkozunk, az egész év során akad tennivaló ezen a téren. Számos tevékenység kapcsolódik ehhez a rendezvényhez, pl. a madáretetők és fészkelő odúk készítése, fecskefészkek feltérképezése, szemétszedés a falu határában. Ezzel is próbáljuk segíteni Katona Mihály kutatómunkáját, amelyet itt végez. A szervező pedagógusok, a résztvevő gyerekek szülei, vadászok, csillagászok, a további támogató segítő és civil szervezetek képviselői lelkes csapattá alakultak a falu közösségét erősítve”.

Kép és szöveg: miriák

Top