Bárdos Judit színésznő nyárról, nyaralásról, ízekről

A Komáromi Jókai Színház idei évadának utolsó előadása előtt találkoztunk. Arra kért, menjek be órákkal korábban, idő kell ahhoz, hogy Irma, a cselédlány legyen Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékában. Bárdos Judit Győrből, mostani otthonából vezetett Komáromba. Üde volt és friss azon az esőre váró vasárnap délutánon is.

SONY DSC

• Három nőt játszott az évadban. Zeneakadémiai növendéket, megcsalt menyasszonyt, ábrándozó cselédet.

– Mindhármukat másért szeretem. A padlás próbái alatt azt mondta Méhes László rendező, hogy Süni egy játékos, lökött csaj. Jó egy kicsit lököttnek lenni a színpadon. Bianca és Edo friss házasok a Pablo Genovese-film alapján készült Teljesen idegenejk című színdarabban. A szerelmes lányból egy éjszaka alatt megcsalt lány lesz, ezt kell eljátszanom, és elmondhatom, hogy ez volt a legjobb munkám az évadban. Hargitai Iván rendező pontosan elemezte a viszonyokat és a helyzeteket. A civil, filmes szöveg miatt a néző is hamar beleélhette magát a történetbe. Az üvegcipő Irmája pedig nagy iskola volt. Jobban szeretem azokat a darabokat, amelyekben nem kell annyit beszélni, akár a csöndekkel is ki lehet fejezni lényeges dolgokat. Molnár Ferenc cselédlánya mindent kimond, amit gondol. Bagó Bertalan rendező stílusát Roman Polák rendezőéhez hasonlítanám. Nála is előbb van meg a kép, amit szeretne, mint ahol a színész tart. Az üvegcipőnél is visszafelé kellett építkeznem. A közönség majd eldönti, sikerültek-e ezek a szerepek.

• Filmet nem is forgatott?

– Még szeptemberben folytattuk Ivo Trajkov rendező három éve elkezdett fekete-fehér filmjét, a Fašiangy-t, amelyben falusi lány vagyok, és úgy néz ki, hogy az idén ősszel és télen is forgatunk még. Kétezer-húszra talán elkészül. Mokos Attila, színpadi partnerem Az üvegcipőben is főszerepet alakít a filmben.

• Úgy tűnik, akkor gondtalan nyár várja. Merre készül?

– Franciaországba-Provance-ba, Erdélybe és néhány hazai helyre. Nagyon szeretem a nyarat. Lehet, hogy egzotikus helyre kellett volna születnem, ahol nagyon meleg van, izzadunk, bemegyünk a tengerbe, hűsölünk, és este megint nagyon meleg van. Nagyon élvezem ezt a körforgást! Szeretem, ha nem kell annyira felöltözni, télen ugyanis majd meg fagyok. Minél kevesebb réteg ruha van rajtam, annál szabadabbnak érzem magam.

• Hol voltak a legszebb nyarai?

– Sok helyre filmekkel utaztam. Nem feledem az olaszországi Vico Equense nemzetközi filmfesztiválját, ahová a Csendben című filmmel mentünk, és nyertem is díjat. Szép volt az izraeli cseh filmhét Tel Avivban, néhány feledhetetlen órát Jeruzsálemben töltöttem. Élénken emlékszem Cannes vörös szőnyegére is, ahová két éve Bandor Évával jutottunk el, Kristóf György Out című filmjével. Még most is emlékszem, ahogy várakoztunk az autóban, hogy a vörös szőnyegre léphessünk, amelynek szélén kétoldalt és szemben várt ránk az a rengeteg fotós!

• Úgy tudom, tavaly nyáron költöztek Győrbe párjával, Béhr Márton színésszel.

– Már berendezkedtünk. Gyarapodnak a dolgaink. Igyekszem szelektálni, mert nagyon kevés a helyünk. Hiányzik a kamra és a pince. Megszerettük Győrt, igaz alig leszünk ott a nyáron. Már van kedvenc kávézónk, éttermünk.

• Mit eszik szívesen nyáron?

– Halat, salátákat, de hús és tésztafélék is jöhetnek. Nem vagyok válogatós.

• Főz?

– Bármit! Akkor az ember tudja, hogy mi van az ételben. Azt szoktam nyilatkozni, hogy mindent tudok főzni, csak még nem próbáltam. Anyukám nagyon jól főz. Megtanultam a receptjeit. Van egy kis füzetem, amelybe annak idején leírtam a legfinomabb ételei receptjeit. Olykor felhívom, és kérem a véleményét, hogy szerinte, hogyan készítsem ezt vagy azt az ételt, és jól megvitatjuk. Korán elköltöztem otthonról, és olyan helyeken laktam, ahol mindig többen voltunk, és annyi emberre nem lehetett igazán jól főzni. A pozsonyi lakásomban teljesedett ki a főzőtudományom, amit most Győrben folytatok.

• Az új évadban mi várja Komáromban?

– A régi szerepeimet játszom majd. Új darabban nem leszek. Most így alakult. Ősztől másfelé vezetnek az útjaim.

SONY DSC


Bárdos Judit

1988. május 12-én született Pozsonyban. Az érettségi után négy évig zongorázni tanult a pozsonyi konzervatóriumban. 2013-ban végezte el a Pozsonyi Színművészeti Egyetemet. Másodikos egyetemistaként 2010-ben forgatta első, A ház című filmjét, amelynek 2011-ben volt a premierje. Ezt azóta a sok szlovák és cseh film, mesefilm, illetve sorozat követte, legutóbb Nemes Jeles László Oscar-díjas filmrendező Napszállta című filmjében szerepelt. 2012-től rendszeresen nagy szerepeket játszik a Komáromi Jókai Színházban. Első komáromi előadása a Sári bíró volt 2012-ben, a legutóbbi Az üvegcipő 2019-ben. Édesapja Bárdos Gyula politikus, édesanyja Bárdos Ágnes televíziós szerkesztő. Nővére Bárdos Kinga költő, fotóművész, tévériporter.


Bárány János
Fotó: a szerző

Top