Az önkéntes tűzoltókra egész évben számíthatunk

Hét községben akadt munkájuk az önkéntes tűzoltóknak az elmúlt két hétben. Nem így tervezték, hiszen, ahogy mindannyian, ők is úgy képzelték, hogy az év utolsó hetében már félreteszik a munkát, hogy minél több időt tölthessenek családjukkal. Az életben azonban vannak előre nem látható történések, amelyek felborítják a terveket, amik nem csupán azokat érintik, akik segítségre szorulnak, hanem azokat is, akik ilyenkor azonnal ugranak, hogy bajba került embertársaikon segítsenek.

A legtöbb munkájuk az ünnepek alatt a Csicsói Önkéntes Tűzoltó Testület tagjainak volt. Az ügyeletes tagoknak a telefonjára az utolsó héten négy segélykérő hívás érkezett. „Huszonharmadikán délután hívást kaptunk, hogy a Csicsó és Kulcsod közti II. osztályú úton az árokba csúszott egy személyautó – számolt be lapunknak Csicsai Ádám tűzoltóparancsnok. – Azonnal indultunk. Szerencsére a sofőrnek, aki feltehetően járművével megcsúszott a havas útburkolaton, az ijedtségen kívül más baja nem lett. Mi áramtalanítottuk a járművet, valamint segítettünk kihúzni az autót az árokból. Alig fújtuk ki magunkat, amikor hívást kaptunk Nyitráról, hogy ugyanezen az úton egy kidőlt fa miatt járhatatlanná vált az egyik sáv. Ezt követően 24-én, 25-én és az év utolsó napján is a Sport utcába hívtak minket vizet szivattyúzni, mert a megemelkedett talajvíz elárasztotta és járhatatlanná tette az utcát. Az új év első napján pedig előbb a kultúrházhoz hívtak minket, mert a víz betört a pincébe, majd az Országos Önkéntes Polgárőrséghez csatlakozva egy eltűnt lakos megkeresésére indított akcióhoz csatlakoztunk. Szerencsére az illető hamar előkerült.” A parancsnok még elmondta, hogy idén az ógyallai önkéntesek után ők jegyzik a legtöbb bevetést. Talán ennek is köszönhető, hogy a lakosok egyre nagyobb figyelemmel kísérik munkájukat, és egyre többen csatlakoznak hozzájuk. A 2023-as évben hét új csapattagot köszönthettek, így állományuk 40 tagúra bővült.


A Nemesócsai Önkéntes Tűzoltókat 23-án este riasztották: a falu központi részén az egyik ház udvarából az úttestre zuhant egy fa, és teljesen eltorlaszolta az utat. A 26 tagú testület tíz bevetésre kész tagja közül az ügyeletesek azonnal indultak – számolt be lapunknak Leintner Patrícia, aki járásunkban az egyedüli női parancsnok. Testületükben egyénként is többségben vannak a nők, 15 női tagjuk van. A község önkéntes tűzoltói idén részt vettek a Nadirex 2023 elnevezésű háromnapos taktikai gyakorlaton, ahol fejleszthették szakmai tudásukat.


December 23-án a Keszegfalvai Önkéntes Tűzoltók sem pihenhettek, ugyanis a Gútához tartozó Csörgő-pusztára riasztották őket vizet szivattyúzni – tudtuk meg parancsnokuktól, Markovics Dávidtól, aki „civilként” hivatásos tűzoltó. Ezt követően a gútai hivatásos tűzoltókkal közösen próbálták megfékezni a lángokat miután egy családi ház tetőszerkezete lángra kapott. Szerencsére a tüzet sikerült időben eloltani, így a ház lakható maradt. Az év első napját pedig Bálványon köszöntötték, ahol a gútai hivatásos tűzoltókkal közösen próbálták meg megfékezni a lángokat, melyek egy elhagyatott gazdasági épületben csaptak fel. Emellett ismételten kivonultak Csörgőre vizet szivattyúzni, ahol a víz elárasztotta a nyaralóházas övezetet. A parancsnok befejezésként még hozzátette, hogy a testület tagjai számára egy pillanatra sem okozott gondot, hogy az ünnepek alatt részt kellett venniük a bevetéseken, mert mindannyian szívvel-lélekkel azon dolgoznak, hogy segítsenek az embereknek.


A Szilasi Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai a karácsonyi ebéd mellől indultak útnak december 25-én. „Mivel az utóbbi két hónapban 200-250 mm csapadék, az ünnepek előtt pedig hirtelen nagy mennyiségű hó esett, ami aztán gyorsan olvadni kezdett, a talaj pedig már nem tudta beszívni a vizet, ezért községünk alacsonyabban fekvő részén, konkrétan a Temető soron a házak körül megállt a víz, és elkezdett beszivárogni a pincékbe, így segítségünket kérték. Igyekeztünk a vizet elszivattyúzni a kanálisba, hogy minél kevesebb anyagi kár érje az ott élő családokat. Négyfős csapattal mentettük, amit lehetett” – számolt be Győri Attila elnök.


Nem telt tétlenül az év utolsó hete a Naszvadi Önkéntes Tűzoltók háza táján sem, közölte Kurcz Zsolt parancsnok. Előbb a paplak előtt a főútra zuhant fa miatt riasztották őket, majd a temető melletti részen kellett vizet szivattyúzniuk. A tíz bevethető tagjuk közül az ügyeletben lévőket tűzesethez is riasztották. Gútán gyulladt ki egy családi ház tetőszerkezete a hajnali órákban. Reggel öt órától fél tízig küzdöttek a helyi hivatásos tűzoltókkal karöltve, hogy megfékezzék a lángokat. Sajnos minden erőfeszítésük ellenére a teljes tetőszerkezet a lángok martalékává vált. A tűzeset pontos okát egyelőre nem tudni, az ügyben folyik a vizsgálat. A parancsnoktól megtudhattuk, hogy a múlt évben húsz bevetésük volt összesen, ami valamivel kevesebb, mint 2022-ben. Az viszont szomorú, hogy arányaiban több volt a közlekedési baleset miatti riasztás.


Az Ekeli Önkéntes Tűzoltókat ugyanehhez a gútai tűzesethez riasztották – tudtuk meg Csinger Béla parancsnoktól. „A középkorú férfi szerencséje, hogy a szülei házára nem terjedt át a tűz” – mondta. Emellett Csörgő-pusztára vonultak ki szivattyúzni, ami az év utolsó, 23. bevetéseként került a jegyzőkönyvbe. A parancsnok elmondta, hogy a 2023-as évben a legtöbb alkalommal közlekedési balesetekhez, illetve tűzesetekhez kérték a segítségüket. Hozzáfűzte, hogy ezúton is szeretne köszönetet mondani bajtársainak és mindazoknak, akik segítik és támogatják munkájukat.


Az Ógyallai Önkéntes Tűzoltók a legmagasabbnak számító „A” kategóriás besorolást vívták ki maguknak (rajtuk kívül még a búcsiak és az ekeliek és büszkélkedhet ezzel). A múlt évben 58 helyszínre vonultak ki segíteni. Az ünnepek alatt előbb egy tűzesethez riasztották őket Szentpéterre. „A falu központi részén, a temető közelében álló házban ugyan senki nem lakik, de tulajdonosai nem ürítették ki, így a belső térből elinduló tűz viszonylag gyorsan tovább tudott terjedni. A tűzoltóinknak végül még azelőtt sikerült lokalizálniuk a tüzet, mielőtt az egész tetőszerkezet leégett volna. Mindjárt a rákövetkező napon Martos és Aba között egy teherautó egyelőre tisztázatlan okok miatt fának csapódott. A sofőrt elég jól megvédték a légzsákok. Képes volt a saját lábán kiszállni a kocsiból, a mentők kórházba szállították. Mi áramtalanítottuk, majd segítettünk vontatóra emelni a kocsit” – részletezte Kočkovič László, az Ógyallai Önkéntes Tűzoltók parancsnoka. Emellett Ímelyre, Ógyallára és Bajcsra is riasztották őket viharkárok elhárításához. Bajcson például a mentőautó útját torlaszolta el egy kidőlt fa. „Tizennyolc bevethető kollégánk, három tűzoltókocsink van, így a tűzoltás mellett komolyabb mentési feladatokhoz is riszthatók vagyunk. Mi pedig indulunk, hiszen részünkre ez nem munka, nem hobbi, hanem hivatás, még akkor is, önkéntes alapon végezzük.”

(JN)

Top