Az elmúlt száz év legnagyobb beruházása

Komárom. Megújul a Selye János Gimnázium épülete, a közel kétmillió eurós beruházást teljes egészében Nyitra megye finanszírozza.

Rekonstrukcia4

A most meginduló beruházás lesz a gimnázium elmúlt száz évének legnagyobb beruházása. Az iskola vezetősége már évek óta szerette volna a felújítást, 2008-ban és 2009-ben is pályáztak egy uniós projektre, végül Nyitra megye közgyűlése 2017 őszén fogadta el a felújításra vonatkozó tervezetet és sorolta be a tőke jellegű kiadások közé. A közbeszerzést Nyitra megye hirdette meg Bartal Zoltán (Graphite kft.) tervei alapján. A területet május 29-én adták át a közbeszerzés nyertesének, a Darton kft.-nek. A műszaki felügyelő Szegi Dénes lesz, aki egész évben felügyeli majd a helyszínen elvégzett munkát. A tervek szerint a munkálatokat 2020 május végére kell befejezni. Megújul a világítás, korszerűsödik a fűtésrendszer, kicserélik az ablakokat, restaurálják a stukkókat, illetve hőszigetelik a tornatermet. Az épület hőszigetelésére nincs lehetőség, ugyan nem műemléki épület, de műemléki zónában helyezkedik el.

Az építkezést, tehát a munkálatokat teljes egészében Nyitra megye finanszírozza, az összköltség 1 717 519,85 euró.

A tényleges munka várhatóan ősszel kezdődik, természetesen a diákok biztonsága az első, így minden fontos változásról időben értesítik a szülőket és a tanulókat is. A felújítás a tanítást nem befolyásolja a 2019/2020-as tanévben.

d

Top