Átadták az új belvárosi bérlakásokat

Komárom. December 15-én, pénteken ünnepélyes keretek között adták át az új városi bérlakásokat, melyeket a belvárosban, egy korábbi irodaépületben alakítottak ki. Családok, illetve gyermeket tervező fiatalok költözhettek be, akiket a túljelentkezés miatt nyilvános sorsolás útján választottak ki.

Rövid időn belül már a második bérlakásos beruházás valósult meg Komáromban: tavaly októberben az örsújfalusi 14 bérlakásba költözhettek be a lakók, most pedig már a 16 belvárosi otthon is bérlőkre lelt. A Štefánik park melletti, 1963-ban emelt épületben pár éve még a Komáromi Járási Hivatal egyes részlegei működtek, ám az irodák átköltöztek a felújított Kertész utcai (piramis épület melletti) ügyfélközpontba, a város tulajdonában lévő épület pedig üresen maradt. A városvezetés ezért 2 évvel ezelőtt kezdeményezte a lakások kialakítását. Miután a város támogatási kérelmét pozitívan bírálták el, az ingatlanfejlesztés 1,15 millió eurós teljes költségének 35 százalékát az építésügyi és közlekedési minisztérium forrásaiból merítette, a fennmaradó részt pedig az Állami Lakásfejlesztési Alap nyújtotta nagyon kedvező hitelből finanszírozta. Az örsújfalusi lakások is hasonló konstrukcióban épültek meg.

Összesen 16 fészekrakó lakást alakítottak ki a volt irodaépületben. Ezek közül kilenc 50 négyzetméteres, 4 lakás 66 négyzetméteres, 1 lakás 70 négyzetméteres, míg kettő 75 négyzetméteres. Hat lakáshoz erkély is tartozik, ezen kívül mindegyikhez pince – földszinti tároló rész – is, továbbá két közös kerékpártároló helyiség. Az alsó részben kaptak helyet a különböző főkapcsolók és a kazánház is – a meleg víz előállítását a tetőn elhelyezett nyolc napkollektor segíti. Ez utóbbi az A0-ás normának megfelelő szigeteléssel együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a lakások energetikailag hatékonyak, a rezsiköltségek pedig alacsonyak legyenek.

A havi bérleti díjak 230 eurónál kezdődnek, a legnagyobb, 75 négyzetméteres lakás havi díja 348 euró. Bár ezek nem kis összegek, így is jelentősen alacsonyabbak a jelenlegi piaci áraknál. Az udvaron 22 parkoló szolgálja a bérlakások lakóit, minden lakáshoz egy ingyenes hely jár, hat parkolót a látogatóba érkezők használhatnak.

Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta, a belvárosi lakásokat kifejezetten olyan komáromiaknak építtette az önkormányzat, akik családosak vagy gyermeket terveznek, a fiatalabb korosztályhoz tartoznak, ám piaci alapon nem tudnának megfizetni egy hasonló ingatlant. Fontos feltétel volt ugyanakkor, hogy a majdani bérlőnek legyen elég bevétele, és képes legyen fizetni a bérleti díjat, rezsit.

A kivitelező a közbeszerzésen győztes komáromi Tonex vállalat volt, a parkolókat és a bekötő utakat alvállalkozóként az ugyancsak helyi Korekt Kft. építette. A polgármester és Varga Zoltán, a Tonex vezetője is azt kívánta a kulcsokat átvevő bérlőknek, legyenek boldogok és érezzék jól magukat az új lakásokban, illetve vigyázzanak is rájuk.

A város további bérlakások építését is tervezi. Mint írtuk, a Dohány utca és a Gőz utca által határolt területen 88 lakás épülhet, előreláthatólag 8 teljesen új építésű lakótömbben. Az ezzel kapcsolatos pályázatot jövő májusig kell benyújtani. Sikeres elbírálás esetén leghamarabb jövő ősszel indulna az építkezés, ami két évvel később – 2026 őszén – be is fejeződhet.

(csá)

Újabb 88 lakás épülhet
Még idén átadják a belvárosi bérlakásokat
Átadták az örsújfalusi bérlakások kulcsait

Top