A kórházé lesz az egykori nővérszálló

Újabb jó hír a komáromi kórházzal kapcsolatban: Nyitra Megye Önkormányzata úgy döntött, a Komáromi Agel Kórház negyedmillió euróért megvásárolhatja az egykori nővérszálló épületét. A megyei képviselők figyelembe vették a közérdeket, vagyis azt, hogy a komáromi egészségügyi intézmény korszerű startlakásokat alakít ki az épületben fiatal vagy külföldi orvosok és nővérek számára, aminek nyomán az egészségügyi ellátás színvonala emelkedhet.

A komáromi kórházat üzemeltető Komáromi Agel Kórház Kft. idén februárban már második kérvényét juttatta el Nyitra Megye Önkormányzatához, melyben vételi ajánlatot tett a Petőfi utcán található, megyei tulajdonba lévő egykori nővérszálló épületére. Kérvényükben közölték, a 2017 óta üresen álló ingatlan felújítása elengedhetetlen, egyben költséges, mivel műszaki állapota – különösen a belső részeken – katasztrofális. Ráadásul kifejezetten taszító látványt nyújt a felújított belgyógyászat szomszédságában, miközben több mint 11 millió euróból most épül mellette az új sürgősségi központ is. Ha nem sikerül felújítani az egykori nővérszállót, amely egyébként is a kórház szerves részét képezi, az intézmény szégyenévé válik – áll a kérvény indoklásában.

A kórház egyúttal leszögezte, az épületben korszerű lakásokat alakítanának ki az orvosaik, egészségügyi dolgozóik számára. Ez egyben azt jelentené, hogy mérséklődne az orvoshiány, hiszen ma már országszerte és Komáromban is szinte csak a kelet-európai, elsősorban ukrán, vagy éppen az arab világból érkező orvosoknak köszönhetően tartható fenn az egészségügyi rendszer. A külföldi orvosokat pedig – vagy akár a hazai pályakezdőket is – akkor lehet idecsábítani, illetve megtartani, ha megfelelő lakhatási körülményeket is kínál a komáromi kórház.

Polgármesterek a kórház mellett

Tavasszal még úgy tűnt, a megyei önkormányzat gond nélkül rá is bólint arra, hogy a kórház megvehesse az épületet, ám az utolsó pillanatban kiderült, egy komáromi vállalkozó is jelezte vételi szándékát – egész pontosan nem pénzt, hanem mezőgazdasági területeket ajánlott az épületért cserébe. A vállalkozó irodaház kialakítását tervezte a volt nővérszállóban. Az új fejlemény miatt a megyei közgyűlés májusban elhalasztotta a döntést az ingatlan sorsáról.

Ezt követően Komárom polgármestere, Keszegh Béla kezdeményezte a komáromi járásbeli települések közös állásfoglalásának elfogadását, melyben azt kérték Nyitra Megye Önkormányzatától, hogy támogassák a kórház kérvényét, hiszen az hosszabb távon az egészségügyi szolgáltatás minőségének növelését szolgálja, így kiemelten közcélú a régió egészére nézve. A Komáromi járás 41 települése közül 40 támogatta a közös nyilatkozatot.

Negyedmillióért cserél gazdát

A megyei önkormányzat közgyűlése a múlt héten foglalkozott a kórház kérvényével. Az új határozati javaslat kidolgozásában Farkas Iván, a Szövetség most alakult megyei frakciójának elnöke (eddig az MKP megyei frakcióját vezette) is közreműködött. „A megyei önkormányzat jóváhagyta javaslatunkat, ezzel a megye az eredeti elképzelések alapján értékesíti az egykori nővérszálló lelakott épületét a Komárom Agel Kórháznak. A kórház csakis nővér- és orvosszálló kialakítása céljából újíthatja fel az épületet“ – hangsúlyozta Farkas Iván, megjegyezve azt is, döntésükkel eleget tettek mind a kórház, mind a járásbeli polgármesterek kérésének. A megye 254 ezer euróért adja el az épületet, beleértve az alatta lévő telket is – ez az ár megfelel a korábbi szakértői becslésnek. Előzőleg három megyei fenntartású intézményt is megkérdeztek arról, szükségük lenne-e az épületre, de mindegyik nemleges választ adott.

Üdvözlik a döntést

Martina Pavlíková, a kórházat működtető társaság szóvivője kérdésünkre elmondta, természetesen pozitívan értékelik a megyei döntést, hiszen ez az egészségügyi ellátás minőségére is pozitív hatással lesz. Megjegyezte, egyelőre korai még arról beszélni, hogy mikor kezdődhetnek meg a munkálatok, előbb a tervezéssel, szükséges előkészületekkel foglalkoznak.

A kórházban jelenleg is folyamatban van az új sürgősségi központ építése, amit még tavaly kezdtek el. A korábban teljesen megújult belgyógyászatot és a sebészeti-nőgyógyászati pavilont összekötő új központ több mint 11 millió euróból épül, ebből 9,2 millió eurót uniós forrásból finanszíroznak egy sikeres pályázat nyomán. Martina Pavlíková elmondta, az építkezés a terv szerint halad, most a belső terek kialakítása zajlik: „Feltételezzük, hogy 2022 februárjának végén a kollaudációs eljárás is megkezdődhet.“

„Örömmel fogadjuk, hogy sokadik nekifutásra a megyei önkormányzat elfogadta a kórház és a járás polgármestereinek kérését – reagált Komárom polgármestere. – Nem csak a kórház jelenlegi besorolása fontos, de egy folyamatosan fejlődő intézményt szeretnénk látni. Ennek egyik kulcsa az egészségügyi dolgozók megléte, akikből hiány van. Azzal, hogy az Agel csoport belevág egy ilyen fejlesztésbe, azt is jelzi, hogy más kórházai mellett Komáromot fontos helyszínnek tartja.“

A megyei döntés egy újabb jó hír a kórház számára, azok után, hogy az egészségügyi minisztérium nemrégiben bejelentette, nem kerül sor a komáromi intézmény lefokozására a kórházreform keretében, vagyis megőrzi regionális kórházi besorolását. Legalábbis az ígéretek és az új kórházlista szerint.

Megalakult a Szövetség frakciója

Múlt hétfőn zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 33. képviselő-testületi ülése, amelyen megalakult a Szövetség Nyitra Megyei Képviselőcsoportja. Az MKP eddigi megyei frakciójához képest az új csoport létszáma eggyel nőtt, hiszen a Híd színeiben a Komáromi járásban megválasztott képviselő, Jobbágy József átlépett a Szövetség megyei képviselőcsoportjába. Ezáltal a megyei képviselő-testület legnagyobb frakciója lett a taglétszám tekintetében.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:
“Nincs veszélyben a komáromi kórház”
Jó eséllyel a kórházé lesz az egykori nővérszálló
Kiállnak a kórház mellett a polgármesterek

Top