A falunapon adták át az ökoudvart és a komposztálót

ÍMELY. A háromnapos rendezvény első napján az óvodások és diákok „Barátság” futóversenyére került sor. A szombati nap is sporttal, konkrétan labdarúgó tornával vette kezdetét a helyi sportpályán. Az elmaradhatatlan kakaspörkölt főzőverseny a községi hivatal mögötti téren került megrendezésre, majd megnyitották Szabó László fotókiállítását a kultúrházban.

A délutáni program és egyben az idei Ímelyi Napok legkiemelkedőbb programja volt az ökoudvar és a komposztáló ünnepélyes átadása, amelyen a testvértelepülések – Héreg, Beled, Nemesszalók, Kaplony, Zobordarázs – küldöttségein kívül részt vett Bastrnák Tibor parlamenti képviselő is. Az ünnepélyes megnyitón a község polgármestere, Tyukos Ferenc elmondta, három sikertelen próbálkozás után negyedszerre lett sikeres a projekt, majd megkezdődhetett a községi hulladékudvar és komposztáló építése, amelynek értéke 818 ezer euró, ebből 40 ezer a saját költség. A polgármester megemlítette további két sikeres projektjüket is. A labdarúgó pályán 150 ezer euróból felújították a szociális helyiségeket, 200 ezer euróból pedig a közvilágítást. Az ünnepélyes átadás után a testvértelepülések képviselői és a polgármester közösen emlékfát ültettek a hulladékudvar bejárata mellett.

Ímelyi Napok 002

A kultúrműsor az ovisok fellépésével vette kezdetét, majd a község polgármestere megnyitotta a rendezvényt. Ezt követte a főzőverseny kiértékelése. Az idei győztes a vadászok csapata lett, megelőzve az önkéntes tűzoltókat és a kutyakiképző klub csapatát.

Sukola Tamás műsorvezető pedig sorban a színpadra szólította a kultúrműsor szereplőit: a helyi Fagyöngy énekkart, a csömöri Furmicska néptáncegyüttest, a héregi Gerecse mazsorett tánccsoportot, a kaplonyi fúvószenekart, a beledi Ezüstfenyő énekkórust, a zobordarázsi Búzavirág hagyományőrzőket, a nemesszalóki Őszidők Nyugdíjasklub tagjait, a helyi Szíkes citerazenekart, a Havasi Mulatóst Magyarországról és a helyi Nyugdíjasklub Szupernagyik csoportját. A fellépések után az Apollo Band húzta a talpalávalót hajnalig.

Vasárnap délelőtt ünnepi szentmisével, délután különböző gyermekattrakciókkal ért végett a háromnapos rendezvény.

Kép és szöveg: miriák

Top