A bejelentések nyomán zajlanak a kátyúzások

Befejeződött a kerékpárút-építés negyedik szakasza Komáromban – tájékoztatta lapunknak Keszegh Béla polgármester. „Ez az Eötvös utca mindkét oldalát érinti, illetve a kórháztól felfelé, a református temető melletti szakaszt a benzinkútig, ami mintegy három kilométert tesz ki” – mondta. Korábban, 1,15 millió euróból készült el a Petőfi utcai, mintegy 700 méteres járdaszakasz, ebből 800 ezer euró a Felújítási Terv pályázati forrásaiból lett lehívva. Keszegh elmondta, már pályáznak az újabb szakaszok megépítésére.

A következő tervezett rész a Kauflandtól Gadóc irányába tartó kerékpárút lesz. Ez szó szerint életmentő lehet, a Gúta felé vezető II/573-as úton ugyanis nagy a kamionforgalom, így azon kerékpározni nem egy életbiztosítás. „Bízunk benne, hogy ezek a szakaszok hamarosan összeérnek. A kerékpárút a Rákóczi utcától indul, a Petőfi utcán át halad, ott lenyúlik a Kertész utca felé. A cél az, hogy a kerékpárúton minél több embert rácsatlakoztassunk a városra, vagy bizonyos szolgáltatásokra. Jó példa erre az Eötvös utca, ahol a hetes lakótelep végéről kerékpárúton el lehet jutni a belvárosba, úgy, hogy közben útba esik két óvoda, egy iskola, uszoda, könyvtár, boltok” – mondta. 

Ami a kátyúzást illeti, a polgármester tájékoztatása szerint rengeteg lakossági bejelentés érkezett, emiatt kénytelenek prioritási sorrendet felállítani, és a legnagyobb átmenő forgalommal bíró helyeket javítják először. Keszegh kiemelte, azokon a szakaszokon, amelyek részei a küszöbön álló, nagy útburkolat-felújítási tervnek, csak a legzavaróbb kátyúkat javítják ki, az ugyanis nem lenne logikus, hogy megjavítsák azt a szakaszt, amelyet majd néhány hét múlva felmarnak. A nagy volumenű utca-felújítási munkálatoknak már meg kellett volna kezdődniük, azonban az egyik pályázó cég korábban megfellebbezte a közbeszerzési folyamatot, így az ilyenkor szokásos, elhúzódó adminisztrációra kell számítani, de a polgármester bízik benne, hogy hamarosan megkezdődhet a felújítás. (kcr) 

Related posts

Top