Komárom. Egy játékos kalauzolás segítségével szórakoztató, ugyanakkor ismeretbővítő sétát tehetünk Jókai nyomában haladva, az írófejedelemhez és műveihez kötődő helyszíneket felfedezve Komárom belvárosában, illetve az Erzsébet-szigeten. A 19 állomásos séta útvonalán 8 apró fémszoborra bukkanhatunk, valamint járdafeliratokon olvashatjuk az író örökbecsű gondolatait – magyar és szlovák nyelven.

„Az a cél, hogy játékos formában, élményszerűen, ne száraz évszámokon keresztül juttassuk el Jókait a fiatalokhoz, ezzel is próbálva felkelteni érdeklődésüket regényei olvasása iránt” – mondta Keszegh Béla, Komárom polgármestere múlt hétfőn, a városi Turisztikai Információs Központban tartott sajtótájékoztatón, ahol a Jókai 200 emlékév programsorozatának újabb komáromi projektjét mutatta be.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, Čech Gábor csicsói fémszobrászt kérte fel a városvezetés annak a 8 miniatűr szobrocskának elkészítésére, amely Jókai egy-egy híres regényalakját, tárgyát, életének fontos szereplőjét ábrázolja, és amelyeket a város különböző pontjain helyeztek el. Ahhoz, hogy megtaláljuk valamennyit, egy térkép nyújt segítséget. A térkép nemcsak az útvonalat mutatja, hanem a szobrokhoz tartozó rövid történeteket, a járdafeliratokra került Jókai-idézeteket is tartalmaz, sőt, játékos feladványokat találunk benne. A séta a városháza elől a Megye utcán át indul – az első szobrocskát a megyeháza kerítésén találjuk – és az Erzsébet-szigeten ér véget. A Duna-szigetet – mert Jókai idejében még így nevezték, és az író egyik kedvenc komáromi tartózkodási helye volt – később Erzsébet királynéról nevezték el, aki itt lépett először magyar földre, amikor 1857-ben Bécsből Pestre hajózott. Apropó! Tudták Önök, hogy Sisi olvasta és szerette Jókai regényeit?

A séta útvonalának megtervezése, a szoborállítás ötlete, a térkép kivitelezése széleskörű összefogás eredménye. Ebben komoly szerepet vállalt Bölcskei Zoltán grafikus, Csekei Tímea művészettörténész, Domján Nikolett tájépítész, Szabó Csilla városi képviselő, pedagógus, Varga Emese dramaturg, valamint Szénássy Tímea, komáromi városi képviselő, a Nyitra Megyei Turisztikai Szövetség koordinátora – valamennyien önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül. A térképet a Klapka téren található Turisztikai Információs Központban lehet beszerezni. Hamarosan egy mobilalkalmazás is készül hozzá.

A Jókai bicentenáriumhoz kötődően az év végéig még további programokkal, eseményekkel készül szülővárosa; a nagyszabású záróeseményt pedig az Egressy Béni Városi Művelődési Központban tartják ősz végén.

Vigyázzunk a szobrokra!
A Turisztikai Információs Központban (Klapka tér) sokan érdeklődnek a sétát segítő térképek iránt – mutatják az első napok tapasztalatai. A játékos séta kiváló családi program, de tinédzserek számára is élvezetes szünidei barangolás, szórakoztató felfedezőút.
Sajnálatos azonban, hogy a miniszobrok könnyű prédának tűnnek a vandálok számára. Lapunkban is beszámoltunk róla, hogy a Petőfit ábrázoló szobrocskát kihelyezése után néhány perccel – mielőtt megkötött volna a rögzítésre szolgáló ragasztó – ellopták. A városi rendőrségnek a biztonsági kamerák felvételei alapján sikerült elfognia a tettest, egy kiskorút. Múlt csütörtökön pedig az Egressy Béni Városi Művelődési Központ előtti padra kihelyezett, Laborfalvi Rózát ábrázoló szobrocska fejét törte le valaki. Szerencsére nem vitte magával, otthagyta, és a becsületes megtaláló bevitte azt a városi rendőrség közelben lévő irodájába. A művész a hétvégén helyreállította az alkotást.
vkm
(fotók: Csaba Lili)