99 fáklyával ezren vonultak át a hídon

Már hagyománnyá vált, hogy az észak-komáromiak és a dél-komáromiak együtt emlékeznek a Nemzeti Összetartozás Napján. Most viszont nemcsak a helyiek, hanem a történelmi Komárom vármegye településeiről érkezők is közösen emlékeztek június 4-én is, a trianoni békediktátum aláírásának 99. évfordulóján – 99 fáklyát magasba emelve vonultak át a határon. A velünk élő Trianon – ez volt a központi gondolata a komáromi megemlékezésnek. Egy évszázaddal az igazságtalan döntés után még most sincs lezárva a történelem ezen fejezete, hatásai ma is érezhetők.

IMG_2034

Idén is Észak-Komáromban kezdődött a megemlékezés a Te Ügyed Kör és az Endresz Csoport szervezésében – előbb a református templomban tartott istentisztelettel, ahol Fazekas Zsuzsanna lelkész hirdetett igét, majd a gyülekezet elénekelte a magyar himnuszt.

Ezt követően a szomszédos kertben, a Trianon-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott az ünnepi emlékezés, melyen több mint 60 felvidéki és magyarországi település, az egykori történelmi Komárom vármegyéhez tartozó városok és falvak többségének képviselői tiszteletüket tették. Közel ezren jöttek el.

Felszólalt Feszty Zsolt (Te Ügyed Kör), illetve Arlett Tamás (Endresz Csoport), valamint a „himnusztörvény“ elleni pozsonyi tüntetés egyik szervezője, Halász Béla is. Utóbbi beszédében meghirdette, 25 évvel a komáromi nagygyűlés után idén ősszel újra Komáromba hívják a felvidéki magyar választott képviselőket és polgármestereket, a magyar történelmi egyházak vezetőit, a civil szervezetek vezetőit és közéleti személyiségeket, hogy a magyar közösség jövőjéről határozzanak.

Pordány László, Magyarország korábbi nagykövete a megemlékezés főszónokaként szólt az jelenlévőkhöz, hangsúlyozva, hogy 150 évig volt Magyarországon török világ, a magyarok mégsem váltak törökké. Rámutatott, a határon túli nemzetrész legfontosabb feladata a magyar nyelv megőrzése, mivel ez a fennmaradásuk legfőbb záloga.

IMG_2041

Ezt követően a megemlékező tömeg 99 fáklyát, valamint településeik helységnévtábláit magasba emelve gyalogosan vonult át a határon – az Erzsébet hídon – Dél-Komáromba, a Turul-emlékműhöz, ahol Somogyi Alfréd felvidéki református lelkész szólt az emlékezőkhöz. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.

Feszty Zsolt szervező kérdésünkre elmondta, egy év múlva, a 100. évfordulón minden eddiginél nagyobb szabású megemlékezést szeretnének szervezni Komáromban. Egyúttal hangsúlyozta, a dél-komáromi Endresz Csoport minden elismerést megérdemel azért, hogy évről évre sikerül egyre méltóbbá tenni Komárom két felének közös megemlékezését a Nemzeti Összetartozás Napján.

(cs)

(Cikkünk a Delta június 11-i számában jelent meg.)

Top