Tisztítják a csatornákat, vízvezetéket építenek

Közel félmillió eurót fordít a KOMVaK városi vízmű a különböző vízvagyont érintő beruházásokra Komáromban. Tisztítják és javítják az esővíznyelő aknákat, de új vízvezetékeket is építenek. Az említett pénzösszeget korábban bérleti díjként a városnak fizette a vállalat.

IMG_0588Javítják, illetve cserélik a kavicsülepítőnél lévő darut és tartószerkezetét

Mint arról beszámoltunk, a városi képviselő-testület nemrégiben úgy döntött, új üzemeltetési szerződés alapján, új működési modell szerint működhet a 100 százalékban városi tulajdonú részvénytársaság. Ennek értelmében a KOMVaK idén már nem bérli a városi vízvagyon egy részét (beleértve magukat a vezetékeket, csatornákat) a várostól. Eddig évi 485 ezer eurót fizetett a vízmű a vízvagyon használatáért, bérleti díjként. Ez az összeg a jövőben már nem folyik be a városi kasszába, ami nyilvánvalóan kiesést jelent. Viszont a KOMVaK sem éli fel ezt a pénzt, hiszen az új szerződés értelmében ezt a közel félmilliót kizárólag a vízvagyon fejlesztésére fordíthatja – különböző javításokra, karbantartásra, tisztításra, vagy éppen új vezetékek építésére.

Bár a kieső bevétel nem előnyös a városnak, a vízmű által végzendő beruházásokra viszont mégis szükség van. Az elmúlt években néhányszor – például 2016 nyarán, az évszázados csapadékbomba idején – szembesült vele a város, a lakosok, hogy nagyok az elmaradások a csatornarendszer, de akár a vízvezetékek karbantartása és javítása terén is. Elvileg az önkormányzatnak kellett volna kezdeményeznie, hogy a tulajdonában lévő vízvagyon karbantartására sor kerüljön, ám ez hosszú évekig nem történt meg. Mostantól a vízmű a kérdéses összeget minden évben ilyen felújításokra, cserékre fordítja majd.

tablazat

Már idén is így lesz, összesen 11 különböző javítás és fejlesztés valósul meg. A képviselő-testület nagyobb vita nélkül hagyta jóvá a beruházási listát. Egy lényeges észrevétel hangzott el: az őrsújfalusi Kertekalja utca problémáját mihamarabb meg kellene oldani, akár már idén is sort lehetett volna rá keríteni. Harcsáson viszont, lakossági kérésre, teljesen új vízvezetéket építenek ki. Néhány vezetéket, csatornarészt egyébként már tavaly is javítottak, cseréltek a nagy útfelújítási projekt keretében – mielőtt újraaszfaltoztak volna néhány megújuló utcát.

(csaba)

Top