Kiegyensúlyozott beiratkozás Komáromban

Komáromban nem változtak drámaian a beiratkozási adatok, egyetlen komáromi alapiskola sem került veszélybe a beíratott elsősök alacsony száma miatt. Gútán azonban más helyzet: a Rákóczi iskola nehéz helyzetbe került.

Ahogy tavaly, idén is a Munka Utcai Alapiskolába íratták be a legtöbb tanköteles gyermeket, 80-at. Igaz, nem sokon múlt, hogy a Jókai Mór Alapiskola nyerje a népszerűségi versenyt, ahol évtizedes csúcsot értek el a beiratkozási adatok – tavalyhoz képest 20-szal több elsőst irattak be. Viszont már most látható, hogy ebben a két iskolában lesz a legtöbb halasztás is – előbbiben 16, utóbbiban 18 gyereknek javasolhatják, hogy szeptemberben még ne kezdjék meg tanulmányaikat. A szlovák tannyelvű iskolák versengésében most is a Komenský Alapiskola nyert, 48 beíratott gyerkőccel, ami azonban jelentős visszaesés. Ezzel szemben a Rozmaring Utcai Alapiskola jobban szerepelt az elmúlt 3 évhez képest.

IMG_9807

Komáromban 251 iskolaköteles gyermeket magyar iskolába, 128-at szlovák tannyelvű intézménybe írattak. Az arányok azt mutatják, hogy kis mértékben – ahogy ez az elmúlt 5 évre jellemző – nőtt a magyar iskolák népszerűsége, és egyre inkább közelíti Komárom nemzetiségi eloszlását. A beiratkozási számokból azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen egészen biztosan változnak szeptemberig, tehát ténylegesen nem annyian ülnek majd be az egyes iskolák első osztályaiba, mint táblázatunkban feltüntettük. Egyrészt azért, mert előfordul, hogy a szülő nem íratja be iskolakötelessé váló gyermekét időben, azaz később pótolja a mulasztást, de előfordulnak kettős beíratások is, amikor a gyereket egyszerre két alapiskolába is beíratják, továbbá egyre nő azon gyerkőcök száma, akiknek halasztást javasolnak az illetékes szakemberek – a pedagógiai-pszichológiai tanácsadó központ. Ők vagy az óvodában folytatják még egy évig, vagy pedig nulladik osztályban.

Egyelőre az is kérdéses, hogy a három közül melyik városi magyar iskolában indul szeptemberben nulladik, felzárkóztató osztály. Ez az elmúlt években vitát okozott. Sokáig az volt a szokás, hogy az érintett iskolák „vetésforgóban” cserélik egymást, hogy mindegyik iskola arányosan vállalja ennek terhét, ám a jelenlegi tanévben a rotáció megbicsaklott – kétszer egymás után a Munka utcai iskolában nyílt nulladik évfolyamos osztály. Hogy szeptembertől végül hol mennyi osztály nyílik, arról a városi képviselő-testület dönt. Szlovák nulladik évfolyam vélhetően nem indul szeptembertől.

tablazatKattintással nagyítható

Gúta: nehéz helyzetben a Rákóczi

Soha ilyen kevesen nem választották beiratkozáskor a Rákóczi iskolát Gútán – derül ki a gútai Közös Tanügyi Hivatal vezetője által közölt adatokból. A magyar iskolák közül a legtöbben a Corvin Mátyás Alapiskolát választották, ahová 41 tanköteles gyermeket írattak be, közülük várhatóan 3-4 fog halasztani. A Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontba 22 gyermek jelezte felvételi szándékát. Gúta szlovák tannyelvű iskoláját, a Jan Amos Komenský Alapiskolát 33-an választották, hárman halaszthatnak. Nem lehet elégedett a beiratkozási számokkal a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola, ahová ezidáig csupán 16 gyermeket írattak be, s közülük várhatóan hárman-négyen halasztás miatt nem kezdik meg a 2018/19-es tanévet. Bizonyos, hogy míg a három városi iskola közül a Corvin és a szlovák iskola két első osztályt nyithat, addig a Rákóczinak még az egy is nehézkesen sikerülhet. Szeptemberig azonban Gútán is biztosan módosulnak a számok.

Ógyallán a szlovák tannyelvű Konkoly-Thege téri alapiskola bizonyult népszerűbbnek, ahová 42 leendő elsőst írattak be. A Feszty Árpád Alapiskolába 35 tanuló jelentkezett, közülük azonban 10 vélhetően a 0. évfolyamban kezdi meg tanulmányait. Mindkét városi iskolába a környező településekről is írattak be gyerekeket – tájékoztatott a tanügyi hivatal.

(csá, br)

(Cikkünk a Delta április 24-i számában jelent meg.)

Jókai Tibor: jó irányban haladunk

Top