KFC emlékhely létesül az egykori Ráckertben

A komáromi futball komoly hagyományai kapnak emlékhelyet Komárom belvárosában. A kiszemelt  hely a lila-fehérek múltjára utal, hiszen a komáromi focisták a Víztorony melletti Ráckertben rúgták a bőrt 1905-től.

Pár héttel ezelőtt indultak el a Víztorony körüli munkálatok, melyeknek célja, hogy a város egyik meghatározó műemléke újra régi fényében tündököljön. A kezdeményezés kapcsán elhangzott, hogy szeretnék fel-éleszteni a ráckerti örökséget, amely a Víztorony szomszédságában volt. A Ráckert a múlt évszázad első felében nemcsak Komárom egyik meghatározó helye volt, de a helyi foci múltja is szervesen hozzá kötődik. Az 1900-ban alakuló klub, a KFC szurkolói a század elején tisztították meg a területet az 1902-ben épülő 28 méter magas Víztorony szomszédságában. A komáromi lila-fehérek alakulásuk után 5 évvel költöztek be a ide, a csapat több évtizeden keresztül itt játszott. A „ráckerti” futballpálya mellett később klubház is épült, s egészen az 1960-as évek elejéig ez volt a sport- és egyéb nagyobb szabadtéri rendezvények színhelye. Az egykori sportpálya helyén áll a gépipari szakközépiskola 1963–1972-ben emelt épülete.

raczkertDelta
A Víztorony csinosítása mellett most egy KFC-Ráckert emlékhely is létesülne – tudtuk meg a kezdeményezőktől. „Örömmel fogadtuk a megkeresést a Ráckerttel kapcsolatosan, hiszen a klubunk több évtizedes működése ehhez a helyhez kötődik”- mondta el a Deltának Baráth György, a KFC elnöke. “Miután a Víztorony körüli munkálatok kezdeményezője, Keszegh Béla megszólított minket, Ipóth Szilárddal közösen mentünk ki a helyszínre. Rögtön megbeszéltük a részleteket, és később szponzort is találtunk az ötlethez” – tudtuk meg.

raczkertDelta1Ide kerül a márványba vésett felirat.

A korábban a Fradit és az MTK-t is fogadó Ráckert emlékére egy tábla is kikerül. A használaton kívüli kút maradványa lett átalakítva az emlékhely alapjának, amire a táblát rárakják. Az építési munkákat a városi hivatal vállalta magára, az emléktábla pedig Földes Sándor vállalkozó felajánlása a klubnak. „Ezt a táblát egészítik ki azok a kis feliratok, amely a szomszédos park 12 padjára kerülnek majd fel. Mindegyik fémlapon egy legendás focista vagy egy emlékezetes mérkőzés ismertetője lesz látható. Ezzel az egész környéket egy kicsit a komáromi foci hangulata lengi majd át, és a fiatal korosztálynak is alkalma lesz megismerni a ráckerti örökséget” – tette hozzá Baráth György.

raczkertDelta2
„A feliratok elkészítésére és a táblák szövegének megfogalmazására az egyik legjáratosabb, a komáromi foci legszakavatottabb krónikását, Böröczky Józsefet kértük fel, aki már könyvben is megírta a KFC elmúlt több mint 110 éves történetét” – mondta a KFC vezetője. A lila-fehérek képviselői abban bíznak, hogy ezzel a kezdeményezéssel is sikerül felhívni a figyelmet a komoly labdarúgó hagyományokra Komáromban, és még több idős és fiatal jön majd ki a pályára. Egyelőre még csak tervek szintjén van, de a Víztorony átadásakor egy szimbolikus focimeccset is játszanának, ahol ismert játékosok lennének a vendégek.

A KFC idén egy sikeres szezont zárt, hiszen pár év után újra sikerült egy osztállyal magasabbra kerülnie: jövőre már a harmadik ligában folytatják a pontvadászatot.

A KFC elnökével készült interjúnkat itt olvashatják.

-d-

Top