Biliárdközpont a sportcsarnok mellett

KOMÁROM. Ha második körben is jóváhagyják a városi telek eladását, egy biliárdközpont épülhet a Belső körút és a Sport utca sarkán. Országos biliárdbajnokságnak, nemzetközi versenyeknek adhat otthont, ha felépül.

Move2

November végén Köles Balázs kérvényéről döntöttek a városatyák. A komáromi sportoló egy új biliárdközpontot építene a sportcsarnok tőszomszédságában, ezért a szóban forgó 370 négyzetméteres, beépítetlen telek eladását kérte a várostól, közel 22 ezer eurós áron. Köles Balázs 2008 óta biliárdozik versenyszerűen, sikeresen.

Kérvényében rámutatott, Komárom a szlovákiai biliárdsport bölcsője, egyben bástyája, hiszen 20 évadból 16-ban a komáromi csapat nyerte az országos bajnokságot. Miután azonban elhunyt Srámek László vállalkozó, aki nemcsak a komáromi csapat elnöke és lelke, hanem a Szlovák Biliárdszövetség elnöke is volt, a helyi biliárdklub hontalanná vált. Az új biliárdközponttal azonban Komárom visszaszerezhetné országos vezető szerepét a biliárdsportban. Olyan színvonalas körülményeket szeretne kialakítani az épületben, amelyek alkalmassá teszik a helyet szlovák bajnokság, kupa és nemzetközi tornák rendezésére is. Az épületben néhány kiadható szobával is számol, továbbá egy kávéházat is működtetne egy hozzá kapcsolódó terasszal.

A képviselő-testület megosztott volt a tervekkel kapcsolatban. Néhányan a zöld terület feláldozását kifogásolták, mások szerint a mellette lévő öreg, téglából épített lakótömböket elcsúfítja majd a modern épület, továbbá a parkolás sem megoldott, mivel mérkőzések idején a sportcsarnok előtti parkolóhelyek sem elegendőek.

Csémy Krisztián főépítész szerint városépítészetileg a kérdéses sarok jelenleg befejezett, a zöld felületek a lakók kényelmét szolgálják. Hangsúlyozta, bár önmagában támogatja a biliárdközpont megépítését, és azt is, hogy a sportcsarnok és a stadion közelében kapjon helyet, hibásnak tartja azt a gyakorlatot, hogy egy vállalkozó kiszemel egy városi telket, amit aztán be akar építeni. Szerinte a városnak kellene felajánlania üres területeket, melyek beépítése beleillik egy előre meghatározott városfejlesztési koncepcióba, és a vállalkozók ezek közül választhatnának számukra kedvező telket.

Move3

Az elképzelés támogatói viszont arra mutattak rá, hogy meg kell becsülni, ha valaki magánberuházásával a várost szeretné fejleszteni. A közeli strand, a sportcsarnok, a hamarosan megújuló stadion és az itt felépülő játszópark is egy sokkal nyüzsgőbb városrésszé változtatja a környéket, ebbe a sorba jól beleillik majd az új biliárdközpont is. El kell dönteni: a több zöld, vagy a nyüzsgőbb beépített terület a fontosabb, a kettő együtt nem megy. Elhangzott, ha a képviselők többsége nemrégiben feláldozta a Holt-Vágot a fejlődés oltárán, akkor egy elhanyagolt, apró zöld terület se álljon a fejlődés útjába.

A képviselők nagyobb része végül zöld utat adott a kérvénynek, és megszavazta a telek eladását biliárdközpont építése céljából. Ez egyelőre a szándékról szól, a városatyáknak még második körben is rá kell bólintaniuk.

(csá)

(Cikkünk a Delta december 4-i számában jelent meg.)

Top