Átmenetileg új helyen a belgyógyászat

KOMÁROM. A múlt héten másik épületbe költöztették a komáromi kórház belgyógyászatát. Erre azért volt szükség, mert hamarosan megkezdik a belgyógyászati pavilon felújítását, javítását. Ha befejeződnek a munkálatok, az osztály visszaköltözhet, de azt még nem tudni, erre mikor kerül sor.

korhaz_belgyogyaszat

A javításra szoruló épületből az összes még ott működő osztályt és rendelőt kiköltöztették. A kórház P pavilonjába költözött a belgyógyászat, a geriátria (idősgyógyászati rendelő), a kardiológia, továbbá a belgyógyászat sürgősségi ügyelete is – tájékoztatta lapunkat a komáromi kórházat irányító AGEL csoport szóvivője, Marta Csergeová. Az átmeneti hely első emeletén továbbra is működik majd az ideggyógyászati osztály. A költözés miatt a múlt hét második felében csak különösen indokolt esetben lehetett látogatni a belgyógyászaton kezelt betegeket.

Mint arról korábban beszámoltunk, a belgyógyászat 40 éves épületében súlyos meghibásodások keletkeztek, elsősorban a kanalizációs rendszer szivárgásával kapcsolatban, de szinte minden téren szükségesek kisebb-nagyobb javítások. Az egészségügyi felügyeletet ellátó hivatal tavaly októberben be is záratta az épület földszintjét.

A kórházat a ForLife noprofit szervezet működteti és az AGEL csoport irányítja, miközben az épületek megyei tulajdonban vannak. A megyei közgyűlés némi késlekedés után tavaly ősszel 650 ezer eurót hagyott jóvá a belgyógyászat épületének felújítására. Dudás Viktor kórházigazgató elmondta, bíznak abban, hogy mihamarabb megkezdődhetnek a munkálatok. Hogy pontosan mikor, illetve hogy meddig tartanak, az leginkább a megyétől függ – fűzte hozzá kérdésünkre a kórház szóvivője.

Petheő Attila, az MKP megyei képviselője elmondta, néhány napja a megyei frakció tagjai személyesen szemrevételezték a kérdéses épületet, s úgy vélik, a teljes felújításhoz az eddig jóváhagyott összeg akár duplájára is szükség lenne. Ezért az MKP frakciója támogatja, hogy a Nyitra Megyei Önkormányzat további anyagiakat biztosítson. Megjegyezte, örvendetes, hogy a kórházban sok felújítás és fejlesztés zajlott az elmúlt években – többnyire a Forlife-nak köszönhetően –, ugyanakkor a belgyógyászat épülete valóban katasztrofális állapotban van. Hangsúlyozta, a fő cél, hogy a komáromiak és a járásban élők minél jobb körülmények között gyógyulhassanak, ezért támogatják a kórház ilyen irányú törekvéseit.

korhazzz

Az biztos, hogy a belgyógyászat épületének felújításával és a költözéssel kapcsolatban a kórház működtetőjének is lesznek költségei, melyek nagyjából 150-200 ezer euróra rúghatnak, a pontos összeg azonban még nem ismert.

(csá)

Top