A lakosokra bíznák a döntést a komáromi VMK átnevezéséről



KOMÁROM. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a Városi Művelődési Központ (VMK) névváltoztatásáról vitáztak. Nem született végleges döntés, a városatyák a lakosok véleményét kérik az ügyben.

IMG_3824

Néhány évvel ezelőtt már döntés született arról, hogy a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület kezdeményezésére Egressy Béni zeneszerző szobrát helyezik el a VMK épülete előtt, melynek költségeit közadakozásból fedezik. Május végén a szobor talapzatát fel is avatták. A Jókai Egyesület néhány hónapja egy újabb javaslattal állt elő, mely szerint a VMK-t magát is Egressy Béniről, a Klapka-induló szerzőjéről kellene elnevezni. A napokban azonban a városi tanácsban egy újabb ötlet merült fel, mely szerint Lehár Ferencről legyen elnevezve a városi kulturális intézmény. Erre válaszul egy írásos nyilatkozat született az Egressy Béniről szóló javaslat támogatására, melyet több mint százan írtak alá, s melyhez összesen kilenc komáromi civil szervezet csatlakozott.

Andruskó Imre (Híd) a vita elején leszögezte, gyakorlatilag három lehetőséget kell fontolóra venniük, nemcsak az Egressy Béniről és Lehár Ferencről szóló javaslatokat, hanem azt is, hogy minden maradjon a régiben, azaz a VMK maradjon VMK. A képviselő azt javasolta, ne a testület döntsön a kérdésben, hanem kérdezzék meg a lakosokat, s a város honlapján szavaztassák meg az embereket, illetve a városi újságban is tegyék fel a kérdést. Andruskó úgy vélte, ha a komáromiak komolyabb érdeklődést mutatnak a téma iránt, s legalább ezren bekapcsolódnak a szavazásba, érdemes figyelembe venni véleményüket, ami jó kiindulópont lehet. Hozzátette, nincs szükség arra, hogy egy újabb jelképes dologban alakuljon ki felesleges vita.

Anton Marek (független) polgármester konstruktív, okos ötletnek tartotta Andruskó felvetését. Juraj Bača (független) arra hívta fel a figyelmet, hogy az internetes szavazás egyáltalán nem lesz reprezentatív, s a testület Andruskó javaslatának megszavazásával csak elhárítaná a felelősséget. Varga Tamás (Híd) furcsállotta, hogy nevet adjanak egy városi intézménynek.

Az ülésen röviden felszólalt Varga Anna, a VMK igazgatója, s kijelentette, ők maguk annak örülnének, ha egyáltalán nem lenne átnevezve a VMK. Idősebb Bende István (független) úgy vélte, ha már Egressy-szobor lesz az épület előtt, a legcélszerűbb lenne magát az intézményt is a Klapka-induló szerzőjéről elnevezni, de a lakosság bevonását is támogatni tudja. Hortai Éva (Híd) arra mutatott rá, hogy a Jókai Színház előtt Kaszás Attila szobra áll, vagyis a névadás nem függ egy épület előtti szobortól. Ondrej Gajdáč (független) nem gondolja, hogy bárki nevét is fel kellene vennie a VMK-nak. Ha azonban választania kellene a felmerült két név közül, Lehár Ferencre voksolna, mivel ő sokkal ismertebb és elfogadottabb a komáromiak számára, mint Egressy Béni, akiről eddig nem is hallott.

Keszegh Béla (független) határozottan kiállt az Egressyről szóló elképzelés mellett. Szerinte a Jókai Egyesület évek óta követhető logikával haladt ennek irányába. Úgy vélte, ha elődeink nem állítanak szobrot Lehár Ferencnek, a komáromiak most az ő nevét sem ismernék, s ezért fontos, hogy ilyen jelképes dolgokban a város képviselői éljenek a választóktól kapott mandátumukkal. Rámutatott, a komáromi városháza tornyában lévő huszár naponta többször is megszólaltatja Egressy Béni szerzeményét. Kijelentette, az internetes szavazás egyrészt színtiszta alibizmus, a képviselők ebben az esetben sem akarnak felelősséget vállalni, másrészt egyáltalán nem reprezentatív módszer. Ráadásul, mint mondta, figyelmen kívül hagyja a civilek petícióját, az aláírókat, akik között Pro Urbe-díjasok is találhatók.

Dubány Imre (Híd) a vita végén felvetette, hogy ne a VMK-t, hanem az itt lévő kis parkot nevezzék el Egressy Béniről.

A képviselők többsége végül megszavazta Andruskó Imre javaslatát – hárman (Bača, Kantha, Keszegh) nem támogatták –, így a VMK ügye majd azt követően kerül napirendre, hogy lezárult a város honlapján is elindított szavazás.

(csaba)

Top